Búcsúkor kárpótolnák szurkolóikat a tardoskeddi focisták

Búcsúkor kárpótolnák szurkolóikat a tardoskeddi focisták

Búcsúkor kárpótolnák szurkolóikat a tardoskeddi focisták Orosky Tamás2025. 08. 21., cs – 14:51

Ellentétben az elvárásokkal harmatgyengén kezdtek a tardoskeddiek a nyugat-szlovákiai V. Hummel Fociliga délkeleti csoportjában. 

Vége a tavalyi sikersorozatnak

A pontvadászat rajtja előtti főpróbát, a Slovnaft Cup 1. fordulóját a nagysurányiak vendégeként elbukták (1:3), majd zsinórban három bajnoki vereség következett a sorban. A jókaiak elleni kudarc (1:2) egyben azt is jelentette, hogy véget ért a tardoskeddiek hazai veretlenségi szériája. A 2024/25-ös bajnoki idényben ugyanis a Szikora György nevét viselő stadionban az összes ellenfelüket két vállra fektették a zöld-fehérek. 

Most három bajnoki fordulót követően a mezőny egyetlen csapataként pont nélkül, a sereghajtó pozíciójában tanyáznak. 270 perc alatt mindössze egyetlen gólt szereztek… 

Az okokról

„A nyári felkészülés jól alakult, csapatunk gerince nem változott. Benkó Tamás a zsitvabesenyőiekhez igazolt, helyébe az V. liga gólkirálya, Matej Fuska érkezett. A nyitányt megelőzően színvonalas meccset játszottunk a III. ligás érsekújváriakkal, akik 1:0 arányban győztek. A bajnokság első három találkozóján viszont gyengélkedtünk. Másra, jobbra számítottunk.

 A kudarcokat nehéz észérvekkel megmagyarázni. Ami az elmúlt idényben kijött, az most nem nem. Megtört valami. Szerintem fizikailag jobban oda kell magukat tenniük a játékosoknak. Elszántabban kellene küzdeniük a győzelemért. Fuska remélt találatai is váratnak magukra 

– igyekezett magyarázatot találni a tardoskeddi vesszőfutásra Mlynár Gábor klubelnök. – 

Hírdetés

A jókaiak elleni összecsapáson mi vezettünk, növelhettük volna előnyünket, de elpuskáztuk helyzeteinket. A vendégek lekontráztak bennünket. Nádszegen gól nélküli állásnál Dziadik gólhelyzetben hibázott, egy ízben a kapufát találtuk telibe. Minél előbb rendeznünk kell a sorokat, hogy visszatérjünk a rendes kerékvágásba.” 

Jön a búcsúi meccs

Vasárnap akár új fejezetet kezdhetnének, bajnokin vághatnak vissza a kapuvereségért a nagysurányiaknak. 

„Nagy küzdelemre van kilátás. Mi nyeretlenek vagyunk, soros ellenfelünk még veretlen. A XXVI. Szent István Napok keretében rendezendő mérkőzésen illene elmozdulni a holtpontról. Búcsúkor győzelemmel kárpótolhatnánk szurkolóinkat az idény eleji kudarcokért”

 – bizakodott a folytatást illetően Mlynár Gábor.

Kapcsolódó cikkünk

A nádszegiekhez hasonlóan a tardoskeddiek is győzelemmel emelték a búcsúi hangulatot. Annyi különbséggel, hogy míg a mátyusföldiek egy héttel ezelőtt első győzelmüket produkálták az új idényben, addig a tardoskeddiek vasárnap megőrizték veretlenségüket, és a nagymegyeriek elleni 2:1-es győzelmüket követően átvették a vezetést a nyugat szlovákiai V. fociliga délkeleti csoportjában. 

Nagy csata végén alakult ki az egygólos hazai győzelem, a három pont sorsát eldöntő találatot ugyanis Benkó Tamás a 85. percben szerezte. 

„Hosszú hétvége volt. Csütörtökön kezdődtek a műsorok. Fellépett nálunk a magyar rockzene egyik meghatározó csapata, az Edda Művek. A mi csapatunk, amely búcsúkor immár harmadik meccsét játszotta házigazdaként az új idényben, természetesen a vasárnapi focielőadásra, a győzelemre összpontosított a Szikora György nevét viselő stadionban. Már az elején, büntetőből vezetést szereztünk. A vendégek megleptek bennünket. Nem tudtunk mit kezdeni a defenzívájukkal, nem tudtuk feltörni védelmüket. A félidei pihenő után még nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, mondhatni kapujukhoz szegeztük a nagymegyerieket. A nagy nyomás ellenére az eredmény sokáig nem változott. A 85. percben azonban megtört a jég. A csallóköziek paradox módon kinyíltak, s ez lett a vesztük. Králik Csaba önfeláldozóan mentett. A megszerzett labdával kolumbiai légiósunk iramodott meg, pontos beadására csapatkapitányunk, Benkó Tamás érkezett, aki az ötösről higgadtan a kapuba célzott. A lelátón, a játéktéren nagy volt az öröm. Előnyünket, veretlenségünket megőriztük. Amikor kiderült, hogy az ipolyságiak Egyházkarcsán elbukták a bajnokit, tabellaelsők lettünk. Kell-e ennél szebb élmény búcsúkor? Lezuhanyoztunk, s indultunk ringlispílezni, célba lőni” – elevenítette fel lapunknak a diadalt, a győztes csata utáni vígságokat Mlynár Gábor, a tardoskeddiek klubelnöke. 

A tabellaelső a folytatásban a garamkovácsiaknál (Kozárovce) vendégszerepel. A soros ellenfél vasárnap vendégként négyet vágott a nyárasdiaknak… 

„Edzőnk, Milan Mrllák érti a dolgát, jó előre feltérképezte következő vetélytársunkat. Két gyors szélsőjük van, a védők mögé centerezett labdákkal keresik érkező csapattársaikat. Erre nagyon odafigyelünk” – ecsetelte a domináns taktikai elképzelést az egykori rettegett gólvágó, aki a csapatépítés fontosságát is kiemelte. „Sok fiatal futballistánk van, belőlük igyekszünk ütőképes alakulatot kovácsolni. Jelenleg ugyan az élen állunk, de a földön járunk. Idén júniusban a 12. helyen értünk célba, ennél többre, jobbra vágyunk. A hagyományok köteleznek” – fogalmazta meg az elvárásokat a tardoskeddiek klubelnöke. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »