A 2025-ös jubileumi szentévben az eddigieknél is többen gyűltek össze a pozsonyi koronázódómban Szent István király augusztus 20-i ünnepére. A helyi lelkipásztor, Molnár Tamás meghívására a szentmise főcelebránsa az Erdélyből érkezett Gál Hunor volt. Székelyek, csángó magyarok, Kárpátaljáról, anyaországi és felvidéki településekről érkezett zarándokok és pozsonyi magyarok ünnepeltek együtt.
Imádságos ráhangolódás előzte meg a nemzeti ünnep estéjén celebrált szentmisét. A pozsonyi Szent Márton-székesegyházat megtöltő hívek a csallóközcsütörtöki Mária Légió tagjai által vezetett imacsokorba kapcsolódhattak be.
A közvetlen imádságos készületet egy augusztus 11–19. között megvalósított imakilenced is bevezette, melynek az egyes napokon közzétett fohászait papok, püspök, laikus hívek fogalmazták meg.
Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor – aki immár tizenkettedik alkalommal volt házigazdája a dómi magyar ünnepnek – köszöntőjében elmondta, hogy e fohászokat „a Kárpát-medence egymástól több száz kilométerre fekvő pontjain élő nők és férfiak írták, ám ugyanazon a nyelven, anyanyelvünkön, magyarul”.
Az ünnepélyes bevonulás után a helyi magyar lelkipásztor Wass Albertet idézve utalt az ünnep fontosságára: „Az ünnep Isten ajándéka… Az ünnep önmagunk fölemelése.”
Molnár Tamás külön köszöntötte a főcelebránst, Gál Hunort, s a vele érkezett gyergyószentmiklósi és háromkúti híveket. Köszöntötte a többi paptestvért, a református lelkészeket és a remény sok településről összegyűlt zarándokait.
„Köszöntöm továbbá Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének képviselőjét, a közéleti személyiségeket – mind az országos, mind a regionális, mind pedig az önkormányzati szinten tevékenykedő tisztségviselőket –, a Mária Légió és a lovagrendek tagjait, a ministránsokat és a cserkészeket, a népviseletbe öltözött híveket, vendégeket és helyieket, otthoniakat és zarándokokat, minden jó szándékú testvért!”
Az ünnep szervezője örömét fejezte ki, hogy a pozsonyi szentmisén szinte a teljes Kárpát-medencei magyarság képviseltette magát, amihez a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének épp Felvidéken zajló kirándulása is hozzájárult, hiszen helyi, anyaországi, kárpátaljai és erdélyi nagycsaládosokat látnak vendégül a napokban.
A szentmise szónoka, az augusztustól Nyáradköszvényesen szolgáló Gál Hunor buzdító szavakkal kérte, hogy küzdjünk a bizalmatlanság ellen, s ne adjuk fel. Bizalom nélkül nehéz közösségben gondolkodni, illetve az államalapítástól jóval kisebb célokat is megvalósítani. A keleti végekről a nyugati végekre zarándoklók nevében elmondta, hogy az odahazai székelykapujukra vésett üzenetet hozták: „Megmaradunk”.
A főcelebráns a Csíksomlyói Boldogasszony, a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlotta az együtt és egymásért imádkozó több száz jelenlévőt.
Az egyetemes könyörgések egyikében egy csángó népviseletben lévő nő imádkozott azért, hogy sose felejtsünk el a mindennapi kenyérért és az azt asztalunkra teremtőkért hálát adni a Jóistennek; egy másik könyörgésben egy kárpátaljai édesanya imádkozott a békéért, majd egy Kárpátaljáról érkezett magyar édesapa a háborúban elhunytak lelki üdvéért.
Az ünnepi szentmise után a székesegyház melletti téren agapéval, kultúrműsorral folytatódott a nyáresti program.
A jelenlévők egy-egy imakártyát vihettek magukkal haza, melyen a magyar nemzetért szerveződő imaszövetség felhívása olvasható.
Továbbá ajándékba kaptak egy-egy darabot az Egy falat mennyország elnevezésű süteményből, mely a dunaharaszti Karl Cukrászdában készült, s a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos, díjnyertes süteménye volt; valamint a Tihanyi Bencés Apátság újdonságát, az apátság levendulájával készült „Regula” nevű nyári üdítőitalt.
*
Az erdélyi vendégekkel elköltött vacsorán a fiatalokból álló Pósfa Zenekar biztosította a népzenét.
Az imakilenceden túl augusztus 19-én délután a pozsonyi ferences templomban ünnepi hangverseny is megelőzte az augusztus 20-i programokat, Urbanics Tamás orgonaművész, Földesi Gergely tenor, Csörgeő Luca szoprán, valamint Takács Katalin népi énekes közreműködésével.
Szent István-napján Korpás Árpád helytörténész vezetésével Pozsony óvárosában tettek a nevezetességekkel ismerkedő sétát az érdeklődők.
Augusztus 21-én a pozsonyi Szent István-templomban, a kapucinusok templomában celebrált magyar szentmisét Molnár Tamás atya, együtt imádkozva a Kapuvárról érkezett két autóbusznyi vendéggel, Radó Tamás püspöki biztossal, Gulyás Vilmos iskolalelkésszel és a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Pozsonyba látogató pedagógusaival.
Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Fotó: Csáky Mátyás
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


