EuroCity gázolt el egy embert a váci vonalon, vágányzár lépett életbe

EuroCity gázolt el egy embert a váci vonalon, vágányzár lépett életbe

Az érintett szakaszon csak egy vágányon közlekednek a vonatok.

A Nyugati pályaudvarról csütörtökön 9.30-kor Prágába indult Metropolitan EuroCity Dunakeszi/Göd határában elütött egy embert, ezért a szobi fővonalon hosszabb menetidőre, kimaradó és összevonva közlekedő járatokra kell számítani, mert Dunakeszi és Göd között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok – tudatta a Mávinform.

Azt írták, hogy a Budapest és Vác között közlekedő 300-as Volán-járatokon érvényesek a vasúti menetjegyek a fennakadás végéig.

A balesetben érintett vonat utasait egy következő Z70-es vonatra szállítják át, amelyről Vácon biztosított lesz az átszállás a következő Prágába induló Metropolitan EC-re.

A helyszínen olvasónk szerint egy pótlóbusz is megjelent. A vonaton körülbelül négyszáz-ötszáz személy utazott.

Forgalmi változások:

  • a Z70-es vonatok csak Vác és Szob között közlekednek,
  • Hírdetés

  • a Metropolitan EuroCityk csak Vácig közlekednek és onnan is indulnak vissza Prága felé
  • a Nyugati pályaudvar és Vác között az S70-es vonatokkal biztosított az eljutás
  • a Budapest és Vác között közlekedő 300-as VOLÁN járatokon érvényesek a vasúti menetjegyek is a fennakadás végéig
  • a Nyugati pályaudvarról 9:15-kor Vácra indult S70-es vonat (2472) csak Rákospalota-Újpestig közlekedett,
  • a Vácról 9:34-kor a Nyugati pályaudvarra indult S70-es vonat (2487) csak Dunakesziig közlekedett,
  • a Vácról 10:34-kor a Nyugati pályaudvarra induló S70-es vonat (2425) nem közlekedik
  • Frissülő információk itt.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »