Méltányos bérezést és valós reformokat követelnek (Tiltakoznak a szakszervezetek)

Méltányos bérezést és valós reformokat követelnek (Tiltakoznak a szakszervezetek)

Négy szakszervezeti tömörülés közel száz háromszéki tagja vonult tegnap a Kovászna megyei kormányhivatal sepsiszentgyörgyi székháza elé, hogy kifejezzék tiltakozásukat az országos megszorító intézkedések közszférában dolgozókat érintő hatásai ellen. 

A Romániai Demokratikus Szakszervezetek Konföderációja, az Alfa Cartel, a Frăția és a Meridian szakszervezeti konföderáció közös tiltakozásán a négy bizalmi – Nagy Gábor, Bong Vilmos, Vasile Neagovici és Maria Neagoe – sérelmezte, hogy a megszorító intézkedésekről a kormány az érintett ágazatok képviselői nélkül döntött és nem vették figyelembe az egyes területek sajátosságait. A szakszervezetek méltányos minimálbért és nyugdíjakat követelnek, tiltakoznak a közszolgáltatások lerombolása ellen, kérik, hogy tartsák tiszteletben a közszférában dolgozók  törvényes és szerződéses jogait, valamint azt, hogy a költségvetési hiány csökkentését ne az alkalmazottak és az ország gazdasága kárára oldják meg. 

Hírdetés

A négy szakszervezeti konföderáció összehangolt akciói folytatódnak egészen tanévkezdésig, a megyei kormányhivatalok mellett az oktatási minisztérium és a kormány épülete előtt is tartanak tiltakozó megmozdulásokat. A rögzített program szerint a háromszéki szakszervezeti vezetők is részt vesznek kisebb csoportokkal a fővárosi akciókon, és még ebben a hónapban találkozót szerveznek a helyi parlamenti képviselőkkel, sze­nátorokkal, hogy tudassák elégedetlenségük okait és közösen keressenek megoldást a problémákra. 

A tegnapi sepsiszentgyörgyi megmozdulás a szakszervezetek közös beadványának a prefektúrán történt iktatásával ért véget, jövő szerdán újból kivonulnak a kormányhivatal elé, ugyanazon a napon a Nagy Gábor vezette Tan­ügyiek Szabad Szakszervezete háromszéki tagjainak egy csoportja a fővárosban vesz részt az oktatási minisztérium elé tervezett megmozduláson. A tanévkezdés bojkottjára vonatkozóan egyelőre nincs határozott állásfoglalásuk a szakszervezeteknek, úgy vélik, a következő hetek tárgyalásaitól függ, hogy miként döntenek. 

A tanügyiek mellett a háromszéki tiltakozó megmozdulásokban érintettek az egészségügyben dolgozók, az önkormányzatok alkalmazottai, a mezőgazdasági szakigazgatóság adminisztrációja is.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »