Juhász Árpád a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje kitüntetésben részesült

Juhász Árpád a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje kitüntetésben részesült

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából.

a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje kitüntetésben részesült

DR. JUHÁSZ ÁRPÁD geológus, televíziós ismeretterjesztő, tudományos szakíró a Föld titkait a nagyközönség számára élményszerűen, ugyanakkor magas szintű tudományos igényességgel bemutató, a hazai természettudományos ismeretterjesztés terén legendás tevékenysége elismeréseként.

a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott

DR. ANGYALÁTI ENIKŐ szemészorvos-kontaktológus, neurológus, a Tapolcai Deák Jenő Kórház főorvosa nagy tapasztalattal és magas színvonalon végzett, elhivatott gyógyítómunkája elismeréseként;

BERKES GYULA, a Győr-Nádorváros Szent Kamillus Plébánia plébánosa több mint négy évtizedes papi szolgálata és oktatói munkája, különösen Győr és Nádorváros területén folytatott értékes közéleti tevékenysége elismeréseként;

RIDEG LÁSZLÓ, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés korábbi elnöke a vármegye településeinek fejlődését szolgáló elhivatott munkája, odaadó közösségépítő tevékenysége elismeréseként.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át:

GIDA ATTILA ZOLTÁN építőmérnöknek, forgalomtervező szakmérnöknek, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztálya nyugalmazott főosztályvezetőjének példamutató és felelősségteljes szakmai és vezetői munkája elismeréseként;

MACZIK ERIKÁNAK, Nádudvar város polgármesterének kiemelkedő településfejlesztési munkája, Hajdú-Bihar vármegye és a város lakossága érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként;

MARKOVICSNÉ DEMETER EDINÁNAK, Putnok város volt önkormányzati képviselőjének magas színvonalú munkája és példaértékű közösségi tevékenysége elismeréseként;

Hírdetés

PÁRIS GYULÁNÉNAK, Budapest Főváros Kormányhivatala Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálya főosztályvezetőjének a köz szolgálatában több évtizeden át magas színvonalon végzett tevékenysége elismeréseként;

PÁSZTORNÉ DR. LACZKÓ ZSUZSANNA MÁRIÁNAK, Budapest Főváros Kormányhivatala Nyugdíjbiztosítási Főosztálya munkatársának, korábbi főosztályvezetőjének példaértékű közszolgálati pályafutása, a nyugdíjbiztosítás területén több évtizeden át magas színvonalon végzett szakmai és vezetői munkája elismeréseként;

POLGÁR BEATRIXNAK, a Balatonfőkajári Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének a közösség szolgálatában közel négy évtizede magas színvonalon végzett tevékenysége, jegyzői munkája elismeréseként;

SÁPI TIBOR villamos-üzemmérnöknek, közgazdásznak, a Diamond 2000 Kft. ügyvezetőjének, Füzérkomlós község volt polgármesterének, a Hegyközi Területfejlesztési Szövetség, az Aba Turisztikai Közhasznú Egyesület és a Telkibányai Ipartörténeti Gyűjtemény Alapítvány volt elnökének a térség turisztikai és közösségi életének fejlesztése iránt elhivatott, a telkibányai Aranybánya Üdülőparkot üzemeltető cég vezetőjeként végzett tevékenysége, illetve a Hegyköz hírnevét öregbítő sikeres munkája elismeréseként;

DR. SZÁNTÓ MÁRIÁNAK, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatala nyugalmazott hivatalvezetőjének a köz szolgálatában több mint négy évtizeden át kiemelkedő szaktudással végzett munkája és hivatalvezetői tevékenysége elismeréseként.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült

DR. BOGDÁN TIBOR nyugalmazott járási főállatorvos, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya volt osztályvezetője az élelmiszerlánc-biztonság és az állategészségügy területén magas színvonalon végzett szakmai munkája elismeréseként;

CSOMBÓ ZOLTÁN, Mindszentkálla község polgármestere több mint két évtizede a község fejlődését és a közösségi értékek megőrzését is szolgáló, elkötelezett településvezetői munkája elismeréseként;

JASKÓ PÉTER, Sajógalgóc község polgármestere, falugondnoka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanya- és Falugondnokok Egyesülete elnöke a település fejlesztése érdekében végzett munkája, továbbá a vármegye falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatásainak kialakításában és működtetésében betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

JUHÁSZ ANDRÁS, a Zala Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya Hulladékgazdálkodási Osztálya nyugalmazott osztályvezetője a hulladékgazdálkodás területén példaadó elhivatottsággal végzett, magas színvonalú munkája elismeréseként;

KELLERNÉ KOVÁCS RITA, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Irodája nyugalmazott vezetője négy évtizedes közszolgálati pályafutása, valamint Ajka városának közösségi életében betöltött szerepe elismeréseként;

DR. KRISTON-BODNÁR KÁROLY nyugalmazott járási főállatorvos, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya volt osztályvezetője az állategészségügy és az élelmiszerlánc-biztonság területén több mint négy évtizeden át végzett értékes és eredményes szakmai munkája elismeréseként;

LAMI MÓNIKA, Galgagyörk község polgármestere a település fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként;

MOHOS JÓZSEF, Taliándörögd község korábbi polgármestere a település fejlődése, a hagyományok fennmaradása és a helyi közösségi élet kibontakoztatása iránt egyaránt elkötelezett és tevékeny településvezetői munkája elismeréseként;


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »