Magyar Péter tízpontos programot hirdetett Pannonhalmán.
Augusztus 20-án, Szent István napján ünnepi beszédet tartott Magyar Péter Pannonhalmán, ahol az államalapító örökségére hivatkozva meghirdette a Szent István programot.
A politikus szerint az ország csak akkor állhat szilárd lábakon, ha béke van a lelkében, rend a törvényeiben és méltóság a mindennapokban. A múlt példájából kiindulva azt hangsúlyozta, a kormányzás nem hatalom, hanem felhatalmazás a szolgálatra, ezért konkrét, generációkon átívelő tervet kell adni a működő Magyarországért.
A beszédében egyúttal bejelentette a Tisza Párt „Szent István program” nevű kezdeményezését, amelyre Magyar Péter egy tíz pontos vállalásként tekint – olvasható az Index tudósításában.
A Szent István program tíz pontja
– Népességfogyás megállítása – 2035-ig megfordítanák a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat, 2050-re pedig ismét tízmillió fölé növelnék a magyarság számát. A program lényege nem számháború, hanem a közösségi életminőség javítása: lakhatás, közlekedés, egészségügyi ellátás, biztonság és munkalehetőségek biztosítása minden településen.
– Egészség és hosszabb élet – cél, hogy a születéskor várható élettartam 2035-re elérje a 80 évet. Ehhez megelőzés, tiszta levegő, jó minőségű ivóvíz, korszerű alapellátás és méltó körülmények között dolgozó orvosok, ápolók kellenek.
– Hazavárás – 2030-ig megállítanák a tömeges elvándorlást, és elindítanák a Vár a Hazád programot. Nyolc év alatt 200 ezer honfitárs hazatérését segítenék tisztességes körülményekkel, átlátható adórendszerrel és működő közszolgáltatásokkal.
– Helyi közösségek erősítése – minden tíz falura egymilliárd forintos fejlesztési keretet adnának, amelyről helyben dönthetnének. A központi utasítás helyett valódi partnerséget ígérnek a falvak és városok számára.
– Egészségügyi reform – 2035-ig minden régióban XXI. századi szuperkórház épülne, tisztességes bérekkel, betegbarát ellátással. A csúcskórházak mellett a járási rendelők és a mentőszolgálat megerősítése is része a programnak.
– Oktatás a középpontban – cél, hogy 2035-re a magyar oktatás ismét Közép-Európa élvonalába kerüljön. A tanári pálya megbecsült hivatás legyen, a tananyag korszerű és érthető, az egyetemek közül legalább egy a régió Top 3 intézménye közé kerüljön.
– Energiafüggetlenség – 2035-ig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget, 2040-re megdupláznák a megújuló energia arányát. Magyar függetlenséget napelemekkel, geotermiával, okos hálózatokkal és energiaközösségekkel építenének.
– Vízvédelem – azonnali intézkedések az aszály ellen: tározók, árterek visszaadása a természetnek, öntözés korszerűsítése és a Balaton, illetve a folyóink megóvása. A víz a jövő olaja – hangsúlyozta Magyar Péter.
– Tiszta levegő – 2030-ra a szálló por szintjét az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák. Tiszta buszok, korszerű fűtés, energiahatékonysági programok és zöld ipar csökkentené a szennyezést.
– Önkormányzati szabadság – visszaadnák a települések függetlenségét, hatáskörét és forrásait. A kormányzatnak partnerként kell kezelnie a városokat és falvakat, nem alárendeltként – mondta Magyar Péter.
A politikus szerint a tíz pont egy ország újratervezésének alapja.
Ez a tíz pont nem kívánságlista, hanem munkaterv. Egy kőműves zsinór, amellyel egyenesre húzzuk hazánk falát – fogalmazott. Ígéretet tett arra, hogy a Tisza-kormány első napjától nyilvános, negyedéves bontásban számolnának be a program végrehajtásáról.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


