Csontsoványra éheztetett egy pónilovat, bilincs kattant az idős állatkínzó kezén

Csontsoványra éheztetett egy pónilovat, bilincs kattant az idős állatkínzó kezén

Csontsoványra éheztetett egy pónilovat, bilincs kattant az idős állatkínzó kezén Kulcsár Péter2025. 08. 20., sze – 10:39

Ha nem találnak rá időben, a ló meg is halhatott volna.

A Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság környezetvédelmi bűncselekmények feltárásával foglalkozó osztálya őrizetbe vett egy 72 éves málnapataki (Málinec – Poltári járás) férfit, miután a gyanú szerint elmulasztotta a szükséges gondoskodást pónilováról, és ezzel maradandó egészségkárosodást okozott neki.

Hírdetés

Az állatot egy fához kötötte, élelem és víz nélkül hagyta. Amikor a rendőrök megtalálták, csontsovány volt, és a kiszáradás szélére került. Patái túlnőttek, és egy régebbi törés nyomai is látszódtak rajta.

A tettest fogdába zárták, majd előzetes letartóztatásba helyezték, mert fennállt a bűnelkövetés ismétlésének veszélye. Az illetőt eddig tizenhat alkalommal ítélték el különböző ügyek miatt, jelenleg feltételesen van szabadlábon.

Amennyiben beigazolódik a gyanúsított bűnössége, öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »