Fulladásos halálesetek Európában – hol a legnagyobb a veszély, és mit tehetünk ellene?

Fulladásos halálesetek Európában – hol a legnagyobb a veszély, és mit tehetünk ellene? Balaskó Réka2025. 08. 19., k – 10:43

Az Eurostat legfrissebb összesítése szerint 2022-ben 4810 ember vesztette életét fulladás következtében az Európai Unióban. Szlovákia az élen jár. 

Az Eurostat adatai szerint továbbá 194-gyel kevesebben fulladtak meg idén, mint az előző évben, de szám így is komoly figyelmeztetést jelent. A jelentés részleteiből kiderül, hogy áldozatok többsége férfi, a balesetek mintegy fele pedig a tengeren történik, gyermekeknél pedig különösen a magánmedencék jelentenek veszélyforrást. A WHO emlékeztet: 

A fulladás világszerte a tíz leggyakoribb halálok közé tartozik a fiatalok körében.

Franciaország az élen, Luxemburg a legbiztonságosabb

Az országok közötti összevetésben Franciaország áll az első helyen, itt egyetlen év alatt 784 ember halt meg vízbe fulladva, utána Németország következik 542, Lengyelország 535, Románia pedig 472 esettel. A legalacsonyabb számokat Luxemburgban jegyezték fel, ott mindössze egyetlen halálesetet rögzítettek. Máltán három, Cipruson pedig 13 tragédiát jelentettek, és az elemzők szerint nem meglepő, hogy a hosszú tengerparttal rendelkező államokban nagyobb a kockázat.

Mi áll a tragédiák mögött?

A kutatások szerint a fulladás esélyét nem csak az úszástudás hiánya növeli, fontos szerepet játszanak társadalmi és kulturális tényezők is. Egy 2024-es jelentés például rámutatott, hogy a kisebbségi közösségek körében nagyobb a veszély, mivel gyakran hiányoznak az alapvető vízbiztonsági ismeretek. Francia adatok szerint a legtöbb baleset a tengeren történik, ezt követik a folyók, a tavak, majd a magánmedencék. 

Szlovákia, bár nincs tengerpartja, így is szomorú helyet foglal el a listán, mivel az országban évente mintegy 120 ember hal meg vízben, az áldozatok háromnegyede férfi, többségük 50 év feletti. A tragédiák zömét természetes vizekben rögzítik, ahol az alkohol, a túlzott önbizalom és az ismeretlen környezet a fő kockázat. 

Segítségnyújtáskor sem szabad túlbecsülni a saját erőnket. Ha bizonytalanok vagyunk, azonnal hívjunk szakértő segítséget

Hírdetés

– figyelmeztetett Peter Lakomý mentőmester.

Kapcsolódó cikkünk

A szombati tragédia után megszólalt az elhunyt nő férje, aki egyelőre képtelen feldolgozni a történteket.

Amint arról korábban beszámoltunk, szombaton délután a Garamban való fürdőzés közben életét vesztette egy 34 éves nő és 7 éves kislánya a lévai járásbeli Csatánál.

A tragédia a falu polgármesterét is megdöbbentette, egyszerűen képtelen rá magyarázatot találni. „A Garam sekély, ezért fogalmam sincs, hogyan kerülhetett sor erre a szörnyűségre” – nyilatkozta Csákvári Marian a Markízának.

Az elhunyt nő férje, Rafael, aki egyedül maradt három gyermekével, a Nový Časnak adott interjúban beszélt először a baleset részleteiről.

„Dorotka ki akart venni egy követ a vízből, a folyó sodrása azonban elragadta. A feleségem utána ugrott, mert ki akarta menteni, de ő is megfulladt” – mondta el a férfi.

A kislány bátyja is megpróbálta kihúzni testvérét a vízből, de már ő sem tudott segíteni rajta, mint ahogy a part közelében tartózkodó járókelők és a mentősök sem. 

A nőt a tűzoltók nagyjából egy órán át keresték, végül holtan emelték ki a folyóból. „A Garam másik oldalán találtunk rá, egy fán akadt fenn, életjeleket már nem mutatott” – közölte Michaela Gundová, a helyi tűzoltóság szóvivője.

A megözvegyült családapa és a félárván maradt gyermekek rendkívül nehéz élethelyzetbe kerültek. „Eddig dolgoztam, de mostantól ezt nem tudom megtenni, otthon kell maradnom. Pénzügyileg képtelen vagyok megbirkózni a helyzettel. A feleségem gondoskodott mindenről, most rám hárul az összes feladat. Fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt megoldani, és hogyan temetjük el őket” – zárta gondolatait Rafael.

Megelőzhető lenne

A WHO hangsúlyozza, hogy a fulladás elkerülhető tragédia, és több konkrét lépést is javasol. Az iskolás gyerekek számára kötelező úszásoktatást és vízbiztonsági képzést szorgalmaznak, a kisebbeknek pedig biztonságos, víztől elzárt játszóhelyeket.

 A szervezet szerint a tengeri közlekedésben kötelezővé kellene tenni a mentőmellény viselését, és érdemes lenne a szemtanúkat is megtanítani az újraélesztés és a mentés alapjaira. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »