Két kultúrember kapott magas állami kitüntetést az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Juhász Katalin2025. 08. 18., h – 17:48
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a pozsonyi Magyar Nagykövetség rezidenciáján ma délután magas állami kitüntetéseket adott át Dr. Balogh Csaba nagykövet.
A két díjazott egyike Kocur László, a hazai magyar cserkészmozgalom egyik legismertebb és legelhivatottabb alakja, aki életének csaknem minden szakaszában – munkájában, hivatásában, közösségi szerepvállalásaiban és magánéletében – a szolgálatot, az értékek képviseletét és a közösség építését választotta.
1977-ben született Komáromban, ma Keszegfalván él, ahol feleségével három gyermeküket nevelik a cserkészértékek és a keresztény hit jegyében. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett bölcsész diplomát, majd még három évig az egyetemen maradt, ahol az Összehasonlító irodalomtudomány doktori képzésében vett részt és tanított.
Közismert médiaszakember, újságíró, szerkesztő, a dolgozott többek között a Szlovák Rádió, az Echo TV, a Magyar Hírlap és az Új Szó munkatársaként (2004-2016), és rövid ideig főszerkesztőjeként. 2016-2020 között a Magyar Közösség Pártja pártigazgatója volt. Jelenleg a ma7.sk hírportál és a Magyar7 hetilap munkatársa.
Szabadidejének egyik szenvedélye a sportolás. A gyalog- és vízitúrákon kívül naponta fut, rendszeresen részt vesz Spartan Race akadályfutó és egyéb futóversenyeken, többek között lefutotta a 13. Gútai Vízkereszt Maratont is. Életének fontos része volt a vőfélykedés, melyet 2001-ben kezdett el és 23 éven keresztül profi módon űzött. 2016-2020 között a Magyar Közösség Pártja pártigazgatója. 2018. március 29-én újjáalakitotta társaival a MKP komáromi helyi szervezetét, melynek 2018-2020 között elnöke is volt. Számos publikációja mellett több kiadvány szerzője, illetve társszerzője.
Ám ami talán mindennél jobban jellemzi őt, az a cserkészethez való hűsége. 1990-ben tette le cserkészfogadalmát, és azóta megszakítás nélkül tevékenykedik a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségben. Őrsvezető, segédtiszt, parancsnok, vezetőképző, szervező – sokféle szerepben bizonyított, mindig önkéntesen, lelkiismeretesen, magas színvonalon. Évekig betöltötte az SZMCS sajtószóvivő tisztségét, majd 2007. november 20-án megalapította az SZMCS Kommunikációs Munkacsoportját, melyet 2012-ig vezetőként irányított és melyben a mai napig aktív tagjaként tevékenykedik. 2024 decemberétől Mária Rádió Mirjam és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség kéthetente jelentkező, a „Cserkészhangon” című rádió- és podcastműsorának társszerkesztője. 2011-2015 között a Szövetségi Cserkésztanács elnöke. Életútját a szolgálat, az elkötelezettség és a közösség iránti alázat jellemzi. A vezetőképzés és a vízitúrázás egyik úttörője, akinek munkáját generációk sora élvezte. A 2011-es nagytábor parancsnokaként példamutató vezetőként irányította a közösséget.
Kocur László a felvidéki magyarság körében végzett példaértékű közéleti, újságírói és cserkészvezetői tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
A másik kitüntetett Strešňák Gábor történész, levéltáros, a pozsonyi Comenius Egyetemen végzett 1998-ban, ezután a pozsonyi levéltárban, majd a Nemzeti Emlékezet Intézetében dolgozott, ahol az állambiztonsági szervek tevékenységét kutatta. 2010-ben a Szenci Városi Múzeum vezetője lett. Emellett címertannal, családtörténeti kutatásokkal, Somorja és Szenc környékének történelmével, a magyar nemesség újkori történetével, illetve az állambiztonság tevékenységével foglalkozik.
A kultúrával a Csemadok és a néptánc közvetítésével kezdett el foglalkozni, gimnazistaként szeretett bele a néptáncba, és 1993-ban a pozsonyi székhelyű Ifjú Szívek táncosa lett. 1996-ban átlépett a Szőttesbe, ahol feleségével aktív táncosok napjainkban is.
Gyermekeit is a kultúra szeretetére tanította, akik szintén a Szőttesben táncolnak, táncoltak. Szencen feleségével közösen gyermek tánccsoportot alapított ezzel is tovább örökítve a magyar népi kultúrát.
A Möggyes Gyermek Néptáncegyüttes 2009 óta működik a Szenczi Molnár Albert Alapiskola köreként, illetve a Csemadok Szenci Alapszervezete mellett. Jelenleg két korcsoportban dolgozik, tagjainak száma eléri a 60 főt. Elsősorban a felvidéki régiók táncait tanítják meg a gyermekeknek. A nagyobb táncosok a Szőttesben is táncolnak. Az általuk alapított együttes az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját.
Strešňák Gábor számos olyan ügyet karol fel, amelyekkel a magyarságot és a Csemadok munkáját segíti. A városi múzeumban Szenczi Molnár Albertnek is emléket állítottak, a Szenczi Molnár Albert Napok keretében szakmai konferenciák szervezését segíti, a konferenciák előadásait könyvben is megjelenteti. Történészként kutatja – egyebek mellett – az Esterházy és a Kisfaludy család múltját, Szencnek és környékének történetét, Szenczi Molnár Albertet és korát, a Collegium Oeconomicum történetét.
Strešňák Gábor a felvidéki magyarság identitástudatának megőrzése érdekében végzett több évtizedes kulturális és közéleti tevékenységéért, valamint a szenci és a somorjai régió gyarapodását szolgáló felelősségteljes munkájának elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


