Kislányát próbálta a vízből kimenteni az édesanya – mindketten a Garamba fulladtak Csatánál Kulcsár Péter2025. 08. 18., h – 11:20
A szombati tragédia után megszólalt az elhunyt nő férje, aki egyelőre képtelen feldolgozni a történteket.
Amint arról korábban beszámoltunk, szombaton délután a Garamban való fürdőzés közben életét vesztette egy 37 éves nő és 7 éves kislánya a lévai járásbeli Csatánál.
A tragédia a falu polgármesterét is megdöbbentette, egyszerűen képtelen rá magyarázatot találni. „A Garam sekély, ezért fogalmam sincs, hogyan kerülhetett sor erre a szörnyűségre” – nyilatkozta Csákvári Marian a Markízának.
Az elhunyt nő férje, Rafael, aki egyedül maradt három gyermekével, a Nový Časnak adott interjúban beszélt először a baleset részleteiről.
„Dorotka ki akart venni egy követ a vízből, a folyó sodrása azonban elragadta. A feleségem utána ugrott, mert ki akarta menteni, de ő is megfulladt” – mondta el a férfi.
A kislány bátyja is megpróbálta kihúzni testvérét a vízből, de már ő sem tudott segíteni rajta, mint ahogy a part közelében tartózkodó járókelők és a mentősök sem.
A nőt a tűzoltók nagyjából egy órán át keresték, végül holtan emelték ki a folyóból. „A Garam másik oldalán találtunk rá, egy fán akadt fenn, életjeleket már nem mutatott” – közölte Michaela Gundová, a helyi tűzoltóság szóvivője.
A megözvegyült családapa és a félárván maradt gyermekek rendkívül nehéz élethelyzetbe kerültek. „Eddig dolgoztam, de mostantól ezt nem tudom megtenni, otthon kell maradnom. Pénzügyileg képtelen vagyok megbirkózni a helyzettel. A feleségem gondoskodott mindenről, most rám hárul az összes feladat. Fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt megoldani, és hogyan temetjük el őket” – zárta gondolatait Rafael.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


