3:0 helyett 1:2, Hornyákék ismét meglepték a Fradit Orosky Tamás2025. 08. 17., v – 23:09
Nem sikerült jól a két hazai BL-selejtező közti NB I-es bajnoki a Ferencvárosnak: az ugyancsak a Grupama Arénában rendezett rangadón a Puskás Akadémia elvitte a három a három pontot.
Vad kezdés
„Ha egységesek leszünk, nyerhetünk”
– mondta a klubmédiának Lukács Dániel, a Puskás Akadémia játékosa a Ferencváros elleni bajnokit megelőzően. A nyáron a Kecskemétet elhagyó csatár akkor még nem sejthette, hogy az ő két góljával nyernek a felcsútiak 2:1-re a Groupama Arénában.
Bár az első percek alapján nem ez a forgatókönyv tűnt valószínűnek. Dacára annak, hogy Robbie Keane vezetőedző szokásához híven szinte teljes rotációt alkalmazott a hétközi BL-selejtezőhöz képest (az akkori kezdőből egyedül Szalai Gábor maradt hírmondónak), csak a vendégkapuson, Szappanos Péteren múlt, hogy a rangadó nem dőt el már az első percekben. Igaz, a felcsútiak is veszélyeztettek, és végül ők szerezték meg a vezetést Lukács bombagóljával. Cadu válasza gyorsan érkezett, aztán kicsilt leült a meccs – hogy a 71. percben ismét Lukács villanjon, 1:2. A Fradi ekkortól nyomás alatt tartotta a vendégcsapatot, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, így elveszítette szezonbeli veretlenségét.
„Nagyon boldog vagyok, még sosem lőttem gólt a Fradinak. Reggel elképzeltem, hogy most ez lesz, és fölfelé fogom rúgni a labdát. Úgy látszik, elég elképzelni, és úgy is fog történni”
– nyilatkozta az újságíróknak Lukács.
Mesteri szavak
A Puskás Akadémiát irányító Hornyák Zsolt szerint kulcsfontosságú volt, hogy csapata átdolgozta a középpályás védekezését.
„A Groupama Arénában minden együttesre nagy nyomás helyeződik, de sikerült ennek ellenállnunk, a második félidőre pedig feljavult együttesem védekezése a középpályán. A második ütemben érkező hazai játékosok sokszor kerültek gólhelyzetbe, de az első félidőben Szappanos a bravúrjaival megtartotta a csapatot”
– dicsérte a több nagy védést bemutató hálóőrt a köbölkúti származású tréner.
Hornyák hozzátette, úgy érzi, együttese megérdemelten nyert.
„Az elején sokat hibáztunk a védekezésnél, de kulcsemberek távoztak a nyáron, két-három poszton még keressük magunkat. Van olyan, aki sose nyert ebben a stadionban, így én örülök és nagy dolognak tartom, hogy győzni tudtunk”
– zárta szavait a szakember, akinek együttese a Paks után a második gárda, amely három győzelmet tud felmutatni a Fradi ellen a Groupama Arénában.
Keane azt emelte ki, hogy az első 15 perc után lehetett volna akár 3:0 is az állás, s ezen a szinten ki kell használni a helyzeteiket.
„A tizenhatoson belül sokat hibáztunk, a sajátunkban túlságosan szabadon hagytuk az ellenfél játékosait. Mi voltunk a jobb csapat, az eredmény mégis 1:2 lett”
– fogalmazott az ír tréner.
„Lehet, hogy még nem nyertem a Puskás Akadémia ellen, de legutóbb mi lettünk a bajnokok. Bármikor ezt választanám”
– válaszolta arra a felvetésre, miszerint ez volt a harmadik (sikertelen) összecsapása a felcsútiak ellen.
És a többiek
Ami a többi mérkőzést illeti, a Kazincbarcika megszerezte története első élvonalbeli pontját, épp a borsodi rangadón – más kérdés, hogy a diósgyőriek otthonában elért 2:2 ellenére maradt az utolsó helyen az újonc.
A másik NB II-ből feljutott csapat, a Kisvárda is örülhetett, 1:0-ra győzni tudott Újpesten. A győztes találatot pedig az a Novothny Soma szerezte, aki korábban éveket töltött a lila-fehéreknél, és aki a 150. NB I-es meccsét játszotta, amelyen 50. gólját jegyezte.
„Az előző fordulóban kihagytam egy nagy helyzetet, lehet, a sors akarta így, hogy a jubileumi meccsemen szerezzem a jubileumi gólomat. Először elindultam a kispad felé ünnepelni, de közben eszembe jutottak az újpesti emlékek, még időben kapcsoltam – mert azt már a meccs előtt eldöntöttem, ha betalálok, nem fogok látványosan örülni. De óriási dolog Újpesten három pontot szerezni”
– nyilatkozta Novothny az M4 Sportnak.
A Nyíregyháza hátrányból fordítva, a győztes gólt a 90. percben szerezve, története során előstör győzött Debrecenben (1:2), a KL-playoffra készülő Győr pedig hetet rámolt be az MTK-nak (2:7) – az ETO utoljára 1984-ben nyert utoljára 7 vagy annál góllal bajnoki meccset.
Kapcsolódó cikkünk
A magyar labdarúgó-élvonal, vagyis új nevén a fizz liga 2025/2026-os idénye előtt nem elsősorban az erőviszo-nyokról esett a legtöbb szó, hanem az úgynevezett „magyar szabály” érdekelte a közvéleményt.
AMagyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ajánlása arról szól, ahhoz, hogy egy klub megkapja a teljes, 500 millió forintos (kb 1,25 millió euró) központi támogatást, minden mérkőzésen pályán kell lennie legalább öt magyar állampolgárságú futballistának, ezekből pedig legalább egynek 2005. január 1-jén vagy utána kellett születnie. Ha ez nem történik meg, akkor a támogatás mértéke jelentősen csökken.
Mit okozhat ez?
A játékospiacon többen is azonnal jelezték, hogy megemelkedett a magyar futballisták értéke. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a focistákat magasabb átigazolási összegért lehet leigazolni, és a fizetési igényeik is megnőttek. Legutóbb az Újpest elnöke, Ratatics Péter fejtette ki álláspontját, miszerint nem az lesz náluk az elsődleges, hogy megfeleljenek az MLSZ elvárásainak.
Bár a sok légióst foglalkoztató klubok közül szinte mindenki igazolt magyarokat, kérdés, hogy akár a Győr, akár a Puskás Akadémia vagy a Ferencváros teljesítményén mennyire fog meglátszódni az új rendelkezés. Például a címvédőnél tavasszal rendszeresen kezdő volt Dibusz, Varga Barnabás, Tóth Alex, és Szalai Gábor is sok lehetőséget kapott. Érkezett továbbá a nyáron hozzájuk Ötvös és Nagy Barnabás, valamint néhányan visszatértek kölcsönből is, de ezen játékosok szinte teljes biztonsággal gondolhatják, hogy bármit is tesznek, ott lesznek a kezdőben, hiszen nem igazán van helyettük magyar opció.
Arról nem is beszélve, hogy a felcsútiaknál Pécsi és Nagy Zsolt mellett többi honfitársuk csak csereember volt. Így a Liverpoolhoz szerződő Pécsit váltó új kapus (Markek vagy Dala), a válogatott balhátvéd és két új érkező, Dárdai Palkó és Németh András azonnal kirobbanthatatlanná válik a kezdőből.
Míg az ETO-nál is nehéz elképzelni, hogy Borbély Balázs lecseréli majd Vitálist vagy Tóth Rajmundot, ha igényt tartanak a fentebb említett pénzre. Bár a Rába-partiak még az NB II-ben sem foglalkoztak az ilyen irányelvekkel.
Esélyek
Ajánlások ide vagy oda, nehéz elképzelni, hogy a Ferencváros ne nyerje meg a bajnokságot, ráadásul a két nagy riválistól is leigazoltak egy-egy meghatározó játékost. Levi nélkül a Puskás Akadémia, Ötvös nélkül pedig a Paks könnyen lehet, hogy nem tud majd olyan közel kerülni Robbie Keane csapatához, mint az előző idényben. Ebben éppen az ír edzőnek lehet a legnagyobb szerepe, hiszen a Fradinál az utóbbi évek nem a stabilitásról szóltak.
Ám ha végre huzamosabb ideig marad egy szakember a zöld-fehéreknél, akkor is sikeres lehet, ha nincsenek olyan edzői kvalitásai, mint Rebrovnak voltak korábban.
A dobogóért minden bizonnyal a már említett felcsúti és paksi csapat lehet versenyben, hozzájuk pedig csatlakozni szeretne az Újpest is, akinek meg is van erre az esélye. Ide kéne sorolni a tavasszal remeklő Győrt is, ám Borbélyék az újonc évük után ismét kissé „sötét lónak” számítanak, nem tudni ugyanis, hogy valóban a keret minősége repítette-e őket a Konferencialiga-selejtezőjéig, vagy csak az NB II-es lendületük tartott ki májusig.
Alsóház
Kiesési gondjai vélhetően nem lesznek az MTK-nak és a Diósgyőrnek sem, és a Debrecen is könnyebben menekülhet meg idén, ám a Lokinál végbemenő tulajdonosváltás még okozhat bizonytalanságokat. Mindezek ellenére az is borítékolható, hogy lesznek olyan hetek, amikor ez a három csapat is komolyabb gödörbe kerül.
Az utolsó helyre (nem túlságosan lebecsülve a képességeiket) a legtöbben azonnal beírjáka a Kazinbarcikát. A borsodi klub ugyanis elvesztette sikeredzőjét és a feljutásban kulcsszerepet játsszó futballistái közül is néhányat. Ráadásul hazai pálya nélkül kezdik a szezont, így az első edzőváltásra is jó eséllyel pályáznak. Rajtuk kívül a ZTE kerete tűnik a leggyengébbnek, ráadásul náluk még a debreceninél is sokkal kevésbé tűnik stabilnak a dél-amerikai tulajdonosi háttér.
Szinte biztos, hogy a zalaegerszegiek is az utolsó pillanatig versenyben lesznek a bentmaradásért. Vetélytársaik pedig a Kisvárda és a Nyíregyháza lehetnek.
Várakozásaink szerint a bajnoki cím szempontjából valamelyest kevesebb izgalmat hoz majd a szezon, mint tavaly, ám a dobogóért és a kiesés elkerüléséért is nagy lesz a csata, valamint a Magyar Kupa elhódításáért is alaposan megküzdenek majd a csapatok.
Kapcsolódó cikkünk
Győzelmmel kezdte a Bajnokok Ligája selejtezőjét a Ferencváros. A magyar bajnok három gólt lőtt Örményországban, de csak egy góllal nyertek a zöld-fehérek.
A zöld-fehéreket hatalmas szél fogadta az örmény bajnok otthonában. A hazai szurkolók jó hangulatot teremtettek, legalábbis a tévéképernyő előtt ülve folyamatosan lehetett hallani, ahogy szurkolnak kedvenceiknek. A fradisták egy maroknyi csoportja is ott volt a lelátón.
Gólt először a vendégek szerezhettek volna, de Tóth Alex szögletét Varga Barnabás a kapufára fejelte. A hazaiak egy távoli lövéssel veszélyeztettek először Omar révén, ami elkerülte Dibusz kapuját, majd a túloldalon Joseph próbálkozását védte Csancsarevics.
A Noah a semmiből szerzett gólt, Cissé adta el a labdát csúnyán a saját térfelén, az örmények azonnal megindultak és a jobbról érkező beadást Gartenmann szerencsétlen mozdulattal juttatta a saját kapujába, 1:0.
Azonnal jöhetett volna a következő, de Dibusz védte Omar nem túl jól sikerült lövését. Ötvös próbálkozott legközelebb, de Csancsarevics hárított. A félidő vége előtt Makreckis harcolt meg a beadás lehetőségéért a jobb oldalon, a passzára pedig a hosszú saroknál O’Dowda érkezett és fejjel, közvetlen közelről egyenlített, 1:1.
A 49. percben már a magyar bajnoknál volt az előny. Levi tekert középre egy szabadrúgást balról, az ötös vonalán Varga érkezett és másodjára már a hálóba fejelt, 1:2.
A leginkább mezőnyben folyó játékot csak a cserék törték meg a következő bő 20 percben. Robbie Keane a 70. percben Varga helyére Pesicset, Keita helyére Raemaekerst küldte pályára, nem sokkal később pedig az örmény válogatott Szevikjan érkezett Joseph helyére, Maiga pedig Levit váltotta. Szevikjan nagy tapsot kapott a hazai közönségtől.
A 80. perc legvégén a VAR jelzett a játékvezetőnek, aki miután megnézte a felvételt piros lapot mutatott fel Cissének.
A Fradi védője egy könyökös miatt juthatott a kiállítás sorsára, bár a tévében nem volt teljesen éles a felvétel.
A hajrában Manveljan lövését védte Dibusz, Makreckist pedig sérülés miatt Szalai Gábor váltotta. Egy veszélyesnek ígérkező szabadrúgást csúnyán fölé lőttek az örmények, és Pesic elrontott egy ziccert, így nem változott az eredményt. A Ferencváros egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen tudott 2:1-re győzni és bizakodhat a hazai találkozó előtt.
A visszavágót jövő szerdán 20 órától a Groupama Arénában rendezik.
FC Noah–Ferencvárosi TC 1:2 (1:1)
Abovyan, City Stadium. Játékvezető: Ricardo de Burgos (spanyol)
Gólszerzők: Gartenmann (36., öngól), ill. O’Dowda (45.), Varga (49.)
Sárga lap: Grgic, Hélder Ferreira
Piros lap: Cissé (82.)
2. forduló, első meccs: Kapcsolódó cikkünk Jereván |
Kedden 18 órakor a jereváni Noah otthonában lép pályára BL-selejtezőn a Ferencváros labdarúgócsapata.
Hétfőn eldőlt, hogy a horvát vagy a bolgár bajnok vár a Ferencváros labdarúgócsapatára a BL-selejtezők 3. fordulójában, amennyiben túljut az örmény Noah együttesén.
Az UEFA már délelőtt szűkítette a lehetséges ellenfelek listáját, a Ferencváros már ekkor számíthatott rá, hogy nagyon nehéz ellenfelet kap a 3. körben, hiszen a Skendija–FCSB, a Hamrun Spartans–Dinamo Kijev és a Rijeka–Ludogorec párharc győztese maradt a pakliban.
A magyar bajnok végül az utóbbi párosítás győztesével találkozik, de persze ehhez előbb le kell győznie második fordulós ellenfelét, az örmény címvédő Noahot.
A Ferencváros idén is a selejtező 2. fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe, mivel az elmúlt években elég magas koefficienst gyűjtött ahhoz, hogy megússza az első kört.
A zöld-fehéreknél komoly játékosmozgás volt a nyáron. A szurkolók ma, Jerevánban először láthatják tétmérkőzésen a nyári érkezőket, Callum O´Dowdát (Cardiff), Ötvös Bencét (Paks), Jonathan Levit (Puskás Akadémia), Nagy Barnabást (Nyíregyháza) és Toon Raemaekerst (Mechelen). Ellenben olyan, eddig meghatározó játékosok hiányával kell megbékélniük, mint a már eligazolt Saldanha, Ben Romdan és Civic, valamint a távozófélben lévő Raúl Gustavo, Traoré, Abu Fani és Botka. A zöld-fehérek sikeres felkészülést tudhatnak maguk mögött, minden meccsüket megnyerték, bár a Mezőkövesd, a Zlín és a Karlsruhe sem a legmagasabban jegyzett csapatok közé tartozik.
A Ferencváros eddigi története során csak egyszer találkozott örmény ellenféllel, a 2011-es EL-selejtezőben 5:0-val búcsúztatta az Ulisszeszt. A Noah egy fiatal, 2017-en alapított jereváni klub, de tavaly már Konferencialiga-főtáblás volt, ahol négy pontot gyűjtve a 31. helyen zárt. A Nemzeti Sport felhívta rá a figyelmet, hogy az örmény csapat legfontosabb játékosait sikeresen megtartotta és erősíteni is tudott, így nem ígérkezik könnyű ellenfélnek.
A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, a játékvezető a spanyol De Burgos lesz.
A párharc vesztese az EL-selejtezőben folytathatja, ahol szintén a BL-ből kieső csapattal találkozik majd, a gibraltári Lincolnnal vagy a szerb Crvena zvezdával.
Pénteken játszották: Újpest–Diósgyőri VTK 3:1 (2:0)
Szombat, 17.45: ZTE–Debrecen; 20.15: MTK–Ferencváros.
Vasárnap, 16.00: Nyíregyháza–Kisvárda; 18.00: Paks–ETO FC Győr; 20.00: Puskás Akadémia–Kazincbarcika.
Fizz Liga, 1. forduló
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


