Varga István óriási gólja pontot mentett a somorjaiaknak a Pomléban

Varga István óriási gólja pontot mentett a somorjaiaknak a Pomléban

Varga István óriási gólja pontot mentett a somorjaiaknak a Pomléban Orosky Tamás2025. 08. 17., v – 14:02 Somorja |

A somorjai labdarúgónak nem igazán megy az új idényben. A MonacoBet Liga 4. fordulójában is vesztésre álltak az FK Pohronie ellen, amikor Varga István óriási góljával bebiztosította a hazaiak számára legalább az egy pontot (1:1).

Mi a közös a somorjaiak összes eddigi idénybeli mérkőzésében? Az első gólt mindig az ellenfél szerezte. 

„Ezen mindenképpen javítanunk kell. Egyszer sikerült megfordítanunk a meccset, de kétszer kikaptunk. Ma legalább az egyik pontot megmentettük”

 – mondta az Új Szónak Varga „Pityuka” István, a kék-fehérek játékmestere.

A rekkenő hőségben, 312 néző előtt a küzdelem dominált a Pomléban szombat délután. A somorjaiak próbáltak építkezni, de csak nehezen jutottak el a vendégkapuhoz. A garamszentkeresztiek tördelték a játékot, és kivárták a megfelelő pillanatot. Ez a 35. percben jött el, amikor a hazai védelem hibáját kihasználva Tobiáš Diviš szerzett vezetést.

„A szünetben össze kellett szednünk magunkat, mert az első félidő nem nézett ki jól 

– folytatta a 22 éves középpályás, aki a 72. percben lépett pályára. 

– A mester annyit kért, hogy próbáljam meglepni az ellenfelet, és a társakkal együtt törjük fel a védelmüket. Örülök, hogy részben sikerült is.”

Kapcsolódó cikkünk

Megtört a jég: 125 nap után ismét győzött hazai pályán a somorjai STK labdarúgócsapata. A MonacoBet Liga 2. fordulójában sokáig úgy tűnt, hogy a három pontot az újonc kassai Slavia szerzi meg, ám a találkozó utolsó perceiben a csereembereknek köszönhetően fordítottak a kék-fehérek.

A somorjaiaknak Albert Rusnák vezetőedző irányításával nem sikerültek a felkészülési mérkőzéseik (6 meccsen 5 vereség és 1 döntetlen), és az idényrajton sem jött ki nekik a lépés, amikor a zsolnai fakócsapat 3:2-re győzött a Pomléban.

Hátrányban a félidőben

Az STK játékosai fogadkoztak, hogy mindent megtesznek a rossz sorozat megszakítása érdekében – és ez a pályán is látszott. A hazaiak aktívan kezdtek, a 4. percben Makszim Puktyejev a kapufát találta el. Igaz, később a partjelző lest jelzett. A somorjaiak tovább nyomtak: a 19. percben ismét az ukrán játékos lábában volt a gól, de gond volt az irányzékkal.

Fokozatosan előrébb merészkedtek a vendégek is, és a 28. percben Horváth Attila védésének köszönhetően maradt a gól nélküli állás. A 312 néző a Pomléban reménykedett, hogy még a szünet előtt változik az eredmény. Változott is, de a vendégek javára: ide-oda pattogott a labda, és végül a ráadás első percében Jakub Michlík a kapuba talált. Nagy volt az öröm a kassai játékosok körében, hiszen ez volt történetük első találata a második ligában.

Érdekes volt, hogy amint a játékvezető lefújta az első félidőt, a somorjaiak szinte sprinteltek az öltözőbe.

 „Szerettük volna, hogy minél több időnk legyen rendbe tenni a dolgokat, és jól felkészülni a folytatásra” 

– árulta el lapunknak utóbb a somorjaiak kapusa, Horváth Attila.

Nyerő csereemberek

Bár a hazai csapat nagyon igyekezett, nehezen kerültek helyzetbe. Mezőnyfölényben játszottak, de a vendégek védelme jól zárt. Rövid időn belül négyet is cserélt a somorjai vezetőedző – és mint később kiderült, ez nyerő húzás volt.

Előbb a 87. percben a hét közben a Nyíregyházától szerződtetett Lamin Morong kapott egy labdát a tizenhatos vonalánál, majd fordult egyet, és a bal sarokba lőtt. Ezután Zoran Záhradník próbálkozását még védte a vendégek kapusa, de az azt követő szögletrúgás után a nagymihályi nevelésű játékos okosan, 12 méterről a kapuba juttatta a labdát.

Óriási volt a somorjai öröm – a játékosok egy nagy kupacban ünnepeltek. Majd a szokásos „buli” Horváth Attila vezérletével az öltözőben folytatódott. 

„Ez nagyon fontos győzelem volt. Leírni is nehéz, mekkora kő esett le a szívünkről 

– mondta a somorjai kapus, aki az Új Szónak arról is beszélt, hogy különleges volt ez a szombati találkozó. 

– Kicsit meglepett minket a Slavia TU, amely nem úgy játszott, mint a legtöbb csapat a második ligában. Nem rugdosták előre a labdát, hanem igyekeztek a földön kombinálni. Mi ugyan domináltunk, de csak nagyon nehezen kerültünk helyzetbe – és még nehezebb lett, amikor hátrányba kerültünk. Nagyon örülök, hogy végül sikerült fordítani. Bízom benne, hogy ez a három pont nagy löketet, impulzust ad nekünk.”

A somorjaiak 125 nap után nyertek ismét a Pomléban. Legutóbb március 30-án a Malženice csapatát győzték le, majd több mint négy hónapot kellett várniuk a hazai szurkolóknak az újabb három pontra.

Kapcsolódó cikkünk

A felsőtúri származású Varga Péter két év kassai szereplés és egy garamszentkereszti kitérő után aláírt a II. ligában szereplő somorjai STK labdarúgócsapatához, ahol új fejezetet kezdhet pályafutásában.

Sok mindent átélt Kassán 2023 telétől 2025 februárjáig, köztük egy feljutást az élvonalba, valamint két súlyos sérülést. Ha össze kellene foglalnia az időszakot, akkor pozitívak az érzései?

Hírdetés

Kassán meseszerűen kezdődött minden, az első fél évemben sikerült ledolgoznunk a hétpontos lemaradást az eperjesiekkel szemben, és feljutottunk a Niké Ligába. A szezon végén komolyabb sérülést szenvedtem, begyulladt az Achillesem. Az idény végén rögtön megműtöttek, csak hát nem sikerült jól a beavatkozás. Fájdalmaim voltak, amikor megpróbáltam visszatérni. Két mérkőzést játszottam, majd megsérült a térdem, és végül az Achillesemet is újra kellett műteni. A két hónaposra jósolt kimaradásom végül elhúzódott egészen májusig. Addig nagyon nehéz volt. A műtét után alig tudtam járni, a rehabilitáció sem úgy haladt, ahogy kellett volna.

Mentálisan hogyan bírta ezt az időszakot?

Nagyon rossz volt, mert bíztam benne, hogy két hónap után visszatérek, hogy legkésőbb 2024 elején már edzeni fogok. Ehhez képest áprilisban sem tudtam még fájdalom nélkül tréningezni. Elég rossz gondolataim voltak ebben az időszakban, de hálás vagyok a kassai vezetőségnek, amely így is bízott bennem, és meghosszabbította a szerződésemet.

Ezek után az őszi szezont még Kassán töltötte, aztán viszont távozott. Ez közös döntés volt, a klubé vagy inkább az öné?

Akkor épp csere történt a sport-igazgatói poszton Kassán, majd január végén kaptam az információt, hogy a Pohronie szeretne leigazolni. Nem igazán volt választásom, egy év kihagyás után játszani szerettem volna, focizni minden héten.

Kapcsolódó cikkünk

A vágbeszterceiek elleni vereséggel, a 10. helyen fejezte be az idényt a II. ligás somorjai STK labdarúgócsapata. A nyáron több változás várható a csapatban, új vezetőedző is érkezik.

,,Nagyon sajnáljuk, hogy az idény utolsó meccsén nem tudtunk győzelemmel kedveskedni a hű szurkolóinknak” – kezdte az Új Szónak Varga István, az STK játékosa, aki télen érkezett a Soroksár csapatától a Pomléba.

A kék-fehérek a vágbeszterceiek ellen jobbak voltak. Főleg az első félidőben a tavaszi idény legjobb játékát mutatták, többször kerültek kecsegtető helyzetbe. Gyakran felhangzott a taps a Pomléban. ,,Felszabadultan játszottunk, maximálisan odatettük magunkat, hogy jó játékkal párosulva megszerezzük a három pontot. A nézők és az edzői páros miatt is, akik távoznak a klubból. Több helyzetünk is volt az első félidőben, de a szerencsével hadilábon álltunk. Aztán a mi buta hibánk után szabadrúgáshoz jutott az ellenfél, és egy kis szerencsének köszönhetően megszerezte a vezetést. Nagyon rosszkor jött a gól… A szünet után is nagy volt az igyekezetünk, de ha nem használjuk ki a helyzeteinket, akkor nem győzhetünk” – mondta a 22 éves középpályás.

Mint egy hullámvasút, olyan volt az STK számára az idény. Remek volt a kezdés, dobogós helyen is volt a társaság. Aztán jött egy negatív sorozat, ami miatt lecsúszott a táblázaton és figyelnie kellett, nehogy gondja legyen a bentmaradással. Tavasszal azonban jött pár sikeres találkozó, és simán megtartotta másodosztályú tagságát a somorjai csapat.

 ,,Kemény volt a tavasz, de végül simán bennmaradtunk.

Számomra nagyon pozitívak voltak az utóbbi hónapok, hisz az előző évi kevés játéklehetőség után szinte végigjátszottam a fél szezont. Fejlődtem meccsről meccsre, örültem a lehetőségnek. Köszönöm az edzőknek a bizalmat. Pihenünk pár hetet, aztán nekiugrunk a felkészülésnek” – zárta le Varga István, akinek még egyéves szerződése van az STK-val.

Ami a kék-fehérek játékoskeretét illeti, a csapat magjának élő szerződése van. Vannak, akik szerződésük lejárta után távoznak, de vannak, akik szeretnék folytatni pályafutásukat a Pomléban. A következő napok legfontosabb dolga azonban az új edző személye lesz, mivel Vladimir Vassiljev másfél év után távozik. Értesüléseink szerint egy utódjelölttel már zajlanak a tárgyalások. 

G.: Ziziak (45.).

Jv.: Matej, 246 néző.

Sárga lap: Raška, ill. Pagáč, Zemko, Mišík.

STK: Németh–Kachút (Mat. Kucman), Raška, Marič-Bjekič, Beugre (66. Csorba)–Varga, Pljuscs, Fellipe (85. Ntsama)–Csóka (75. Rovis), Puhtyejev, Pavúk (66. Sillamaa).

Šamorín–Považská Bystrica 0:1 (0:1)

Ez végül össze is jött, a II. ligás garamszentkeresztieknél stabil játékosnak számított az idei év tavaszi szezonjában. Mondhatni, hogy ez új lendületet adott önnek?

Nem szeretnék túl sokat mondani a Garamszentkereszten töltött fél évemhez. Inkább ne történt volna meg, talán jobb lett volna. Maradjunk ennyiben.

Júniusban aláírt a somorjai STK csapatához. Akkor azt lehet mondani, hogy most kezdődik igazán az új fejezet?

A szezon után elmentem nyaralni, tíz napra teljesen kikapcsoltam, nem is akartam telefont fogni a kezembe. Átgondoltam, hogyan tovább, mert nem voltak jó érzéseim a garamszentkereszti fél év után. Aztán jöttek megkeresések, de egyik sem volt túl konkrét, és hát a II. ligában többnyire nem olyan jók a feltételek sem, ebből a szempontból is mérlegelni kell. Ezután jött a somorjai klub, amely rögtön konkrét ajánlattal jelentkezett.

Megkönnyítette a döntést, hogy a somorjai STK stabil és jó feltételeket biztosító klub hírében áll, ráadásul valamennyire ismerős is lehet a közeg?

Igen, ismertem több somorjai játékost, és akkor már azt is tudtam, hogy Albert Rusnák lesz az új edző. Gyorsan megegyeztünk, és örültem, hogy így alakult.

Mindössze 27 éves, de a somorjai keretben így is a legidősebbek közé fog tartozni. Belegondolt, hogy emiatt más szerepe lesz, mint korábbi klubjaiban?

A Pohronie-időszakhoz képest most legalább nem én leszek a legidősebb, ott ugyanis ez volt a helyzet. Még az edzői stábban is volt nálam fiatalabb. Szóval most nem én leszek a legidősebb, de remélem, hogy át tudok adni valamit a fiataloknak, és közösen elérjük a klub által kitűzött célokat.

Mi az, amit a somorjai klub el szeretne érni az új szezonban, és emellett mik a személyes céljai?

Konkrét helyezésről még nem esett szó Somorján, azt viszont szerintem mindenki egyformán úgy gondolja, hogy a legutóbbi, 10. helyhez képest sokkal magasabban szeretnénk végezni, mert a játékosállomány és a feltételek szempontjából is többre vagyunk hivatottak. Ami engem illet, a fejemben van, hogy egy jól sikerült szezonnal feljebb lehet lépni a szlovák vagy a magyar élvonalba. Remélem, minél többet fogok játszani, hogy formába lendülök és jó eredményekhez tudom segíteni a csapatot. Somorján elsősorban belső védőként számítanak rám, amit még Komáromban tanultam meg játszani, de több poszton is bevethető vagyok.

Született: 1998. január 27., Ipolyság

Posztja: védő, védekező középpályás

Klubjai: Senica (2015–2017),Gyirmót (2017–2019), Púchov (2020/21), KFC Komárno (2021–2023), FC Košice (2023–2025), Šamorín (2025–)

Varga Péter

A 87. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, húsz méterre a kaputól. A pontrúgásokat általában Fellipe végzi, de most Varga kérte el a labdát. 

„Éreztem, hogy ma sikerülni fog. Az elmúlt napokban sokat gyakoroltam a szabadrúgásokat – igaz, a másik oldalról. Ennek ellenére bizakodó voltam.” 

A lövés a felső léc alsó részéről levágódott, majd kifelé pattant. A hazaiak gólt kiáltottak, a vendégek tiltakoztak.

 „A lövés után visszafelé kocogtam, nehogy lekontrázzanak minket. Láttam, hogy a partjelző felemelte a zászlót, azt hittem, lesállást jelez. A játékvezető hölgy azonban középre mutatott. Óriási volt az örömöm! Mint később kiderült, egy barátom felvette a jelenetet, és a videón tisztán látszik, hogy a labda jóval a gólvonal mögé pattant. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk még egy gólt szerezni, így két pontot vesztettünk” 

– mondta Varga István.

A középpályás Mária nagymamájának ajánlotta a gólt. 

„A mama nagy szurkolóm, a meccs idején kórházban feküdt. Hál’ Istennek vasárnap hazaengedték”

 – zárta szavait Varga „Pityuka” István, aki az első somorjai gólját szerezte, s az öltözői szabályok szerint ezért befizet egy kisebb összeget a csapat kasszájába.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »