Az augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevétele ünnepén, a külhoni egyházmegyéinkben a főpásztorok által bemutatott ünnepi szertartásokról a beszámolók alapján adunk körképet.
Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én, pénteken a 18 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök, szónoka pedig Reszler Mihály máramarosszigeti főesperes volt.
„Máriát dicsérni jöttünk ma ide egyházmegyénk főtemplomába. Dicsérjük a Szűzanyát és ünnepeljük meg egyházunk búcsúünnepét. Amikor Máriát köszöntjük a székesegyházban, beleiktatódunk a több évszázados történelmünkbe, hiszen Szent László királyunk első székesegyházunkat a Szűzanya tiszteletére építette.
– fogalmazott a főpásztor.
A Nagyboldogasszony ünnepét megelőző három napban triduummal készültek a búcsúra. Augusztus 12-én, kedden 18 órakor Pálos István kanonok mutatott be szentmisét. Augusztus 13-án, szerdán 17 órától rózsafüzért imádkoztak, majd az élesdi és váradi esperesség hívei és papjai közösen ünnepeltek szentmisét a boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének tiszteletére a nagyváradi székesegyházban. A székesegyház búcsújának előestéjén augusztus 14-én, csütörtökön 21 órától szerenáddal, körmenettel és szentmisével hangolódtak az ünnepre.
A teljes beszámoló ITT található.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: A nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala
*
Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
A temesvári egyházmegyében a legtöbb templomot, körülbelül nyolcvanat, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték. Így augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepén, számos közösségben templombúcsút ünnepeltek. Ezen a napon sok hívő léptei a temesvári egyházmegye két Mária-kegyhelye, Máriaradna és Máriacsiklova felé irányultak, hogy a Szűzanya oltalmát és közbenjárását kérjék.
Nagyboldogasszony ünnepén Máriacsiklován a 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Veniamin Pălie főesperes, a Resicabányai I. Havas Boldogasszony közösség plébánosa volt. A szentbeszédet Tiberiu Szabó oravicabányai és aninai plébános mondta.
Máriaradnán augusztus 15-én reggel 7.30 órakor Marian Branko Duma segédlelkész mutatott be szentmisét a horvát hívek számára. Magyar nyelvű szentmisét 9 órakor Andreas Reinholz nyugalmazott kanonok, radnai plébános celebrált.
A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét magyar, román és német nyelven Pál József Csaba megyéspüspök mutatta be. Koncelebrált Kocsik Zoltán atya, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója; Tracsek Oszkár tótkomlósi plébános a szeged-csanádi egyházmegyéből; Marian Branko Duma káplán; valamint Mihai Vereș nyugalmazott görögkatolikus pap. Az oltárnál Baum Péter és Kiss Mihály diakónusok szolgáltak.
Német, magyar és román nyelvű szentbeszédében Kocsik Zoltán atya hangsúlyozta: Mária nem csak édesanyaként teljesítette Isten tervét, hanem igazi tanítványként követte Fiát. A Szentírás keveset jegyez fel Máriáról Jézus nyilvános működése idején. Megjelenik a kánai menyegzőn, jelen van egyszer, amikor Jézus tanítja a népet, és a Golgotán. A Szűzanya ritkán szólal meg Jézus működése idején. Először a kánai menyegzőn történik ez, amikor azt mondja: Tegyetek meg mindent, amit Jézus mond nektek. Azt hiszem, hogy ez hatalmas felszólítás minden ember számára. Olyan világban élünk, amely nem Istenről beszél elsősorban. A különböző gondolkodásmódok pedig összezavarnak bennünket, és eltávolítanak a Jóistentől. Mit mond nekünk a Szűzanya? Hallgassatok Jézus szavára. És azt hiszem, hogy nekünk nagy felelősségünk van.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Kiemelt fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



