Augusztus 15-én Szűz Mária mennybevételét ünnepelte a Katolikus Egyház. A főpásztorok által bemutatott ünnepi szertartásokról egyházmegyéink beszámolói alapján adunk körképet. A cikket a beérkező beszámolók alapján folyamatosan frissítjük.
Győri Egyházmegye
Augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepén Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztorral koncelebrált Böcskei Győző székesegyházi plébános, Császár István, a Brenner János Hittudományi Főiskola Kollégiumának igazgatója és Hencz Márton püspöki titkár.
Jézus halála, mennybemenetele után az apostolok nagy szeretettel vették körül a Szűzanyát, közösségükhöz tartozott – fogalmazott Veres András győri megyéspüspök szentbeszédében. – Krisztus követői már az első századokban is különös módon tisztelték a Szűzanyát, hiszen felismerték, Mária az angyali üdvözletre adott válasszal kifejezte azonosulási vágyát Isten akaratával és készségét Isten követésére.
Jézus édesanyjától kapta földi testét. Ugyanakkor nem véletlen az, hogy már az első századok teológusai, egyházatyái szükségesnek tartották megfogalmazni, hogy
És ez méltó jelző, semmi túlzás nincs benne, mert ez a valóságot tükrözi. Ha szeretjük Jézust, tisztelnünk kell az ő Édesanyját is.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Ábrahám Kitti
*
Miskolci Egyházmegye
A miskolci püspöki székesegyház címünnepe az Istenszülő elszenderülése. A hagyományoknak megfelelően a Búza téri székesegyház búcsúját az ünnepnapon, augusztus 15-én tartották meg. Az idei búcsú különleges, igazi szentévi teljes búcsú volt.
A Szent Liturgiát Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök mutatta be, koncelebrált Jeviczki Ferenc, a székesegyház parókusa; Papp András, a Miskolci Esperesi Kerület esperese; Galambvári Péter, bírósági helynök, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola megbízott rektora és Molnár Ádám segédlelkész.
Az ünnepi szónok: Zsódi Viktor SchP, a piarista rend magyar tartományfőnöke volt. A liturgián elhangzott beszédében az Istenszülő mai ünnepéről elmélkedett, kihangsúlyozva a keleti és nyugati megközelítésmód egymást kiegészítő jellegét.
‒ mondta a szónok, majd így folytatta: „Ez az égi jel ma itt, közöttünk is láthatóvá válik, ebben a templomi közösségben, ahol égi Édesanyánkat köszöntjük. Ez a mai együttlétünk nem csupán egy szép hagyomány, hanem egy élő tanúságtétel az egység mellett. Ez a hídépítés, ez a másik felé tett gesztus az egyetlen evangéliumi válasz a világot sebző megosztottságra. Nemcsak beszélünk az egységről, hanem itt és most, ebben a Szent Liturgiában, meg is élhetjük azt.”
A Szent Liturgia végén az elhunyt püspök lelki üdvéért pannychidát végeztek; a liturgia most is a hagyományos búcsúi körmenettel és az evangélium olvasásával, valamint az olajkenettel ért véget.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
*
Szombathelyi Egyházmegye
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Zalaegerszegen, a Gébárti-tónál álló Boldogasszony-kápolnában mutatott be szentmisét Székely János megyéspüspök.
Szentbeszédében kiemelte:
hogy Ő testet ölthessen. Várt valakire aki egy ég felé kinyíló ajtó. Mária volt ez a kapu. Ő boldog asszony, mert betölti őt az Isten, az öröm forrása, a béke.
Imádkozzunk, hogy mi is hasonlók lehessünk Máriához: legyünk ég felé kinyíló ablakok, igazi örömben, boldogságban, isteni békében élő emberek.
Beszéde bővebben ITT olvasható, EZEN a linken pedig teljes egészében meghallgatható.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
*
Veszprémi Főegyházmegye
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban Taktás István általános érseki helynök mutatott be ünnepi szentmisét.
A szentmise elején a helynök örömmel és szeretettel köszöntötte a híveket, hangsúlyozva: Mária mennybevételének titka a mi reményünk forrása is.
Homíliájában a helynök atya a rózsafüzér titkain keresztül mutatta be az emberi élet teljességét, majd arra hívta a híveket, hogy életüket Mária példájához hasonlóan ajándékként fogadják és Isten szeretetének eszközévé tegyék. „Van olyan jó, amit csak én adhatok ennek a világnak”.
A teljes beszámoló IDE kattintva található.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Kiemelt fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


