Augusztus 10-én a bulcsi római katolikus templom, amelyet 1872-ben építettek a településen egykor állott jelentős apátság építőköveinek felhasználásával, és Nagyboldogasszony tiszteletére szenteltek fel, szűknek bizonyult mindazok befogadására, akik részt kívántak venni a település első írásos említése 800. jubileumának ünnepén.
A temesvári egyházmegye területén több olyan helység található, amelyek első írásos említése a 14. századra nyúlik vissza; nevüket feltüntették az 1333–1335-ös pápai tizedjegyzékekben, amelyeket a Vatikáni Apostoli Levéltárban őriznek. Léteznek még ezeknél is régebbi települések, mint például Bulcs, amely szerényen bújik meg a Lippai-dombság erdőinek ölelésében.
Az esemény sok helyi lakost, valamint a környező településekből érkezőket, rokonokat és barátokat gyűjtött egybe. Résztvevők érkeztek külföldről, például Svájcból is. A jubileumi programot Cristian Giorgian Matiaș, Bata község polgármesterének kezdeményezésére és közreműködésével a batai helyi tanács, a bulcsi római katolikus plébánia, valamint Andreas Reinholz radnai és bulcsi plébános együttműködésével szervezték meg.
Az ünnepség délután 5 órakor szentmisével kezdődött, amelyet Pál József Csaba temesvári megyéspüspök mutatott be. Koncelebrált: Andreas Reinholz radnai és bulcsi plébános, Kapor János kisjenői és simonyifalvi plébános, valamint Ion Cădărean lippai és temesújfalui plébános. A szentmisén jelen voltak az ortodox testvéregyház papjai is.
Az evangéliumi részhez kapcsolódva szentbeszédében a főpásztor így fogalmazott: „Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát! Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Ez a mondat csak Lukács evangéliumában található meg, mivel ő különösen érzékeny volt a nép szenvedése iránt. Jézus bátorítása közel állt az ő szívéhez is. És nagyon szép, amit Jézus ezután mond. Miért ne félj, kisded nyáj? Mert az Atyának úgy tetszett, hogy nektek adja az ő országát. Vajon ez elég nekünk? Talán ismeritek Néri Szent Fülöp életét, aki sokat segített a szegényeken és a gyermekeken. Majd elérkezett az idő, hogy bíborossá kreálják. Amikor megkapta azt a nagy kalapot, amit akkoriban a bíborosok viseltek, feldobta magasra, és azt mondta: Nekem nem kell a bíborosi kalap, nekem a mennyország kell. Számára Isten országa elegendő volt. És boldog volt.”
„800 évvel ezelőtt itt létrejött egy keresztény település” – emelte ki Matiaș polgármester a záró áldás után. Három elismerést nyújtott át azoknak, akik tevékenységükkel nap mint nap részt vettek és vesznek a közösség életében: Elisabeta Micloșnak, a közösség legidősebb tagjának, aki Aradról érkezett az ünnepségre; Ladislau Heleportnak, a Bulci Fest szervezőjének és Andrei Budának, a római katolikus templom sekrestyésének.
A jubileumi program folytatásaként Bulcs – 800 év az első írásos említéstől címmel Dumitru Tomoni professzor, a Facsádi Történeti és Néprajzi Múzeum igazgatója tartott előadást. Értekezésében a település múltjáról, továbbá a jelenlegi demográfiai adatokról és az aktuális helyzetről beszélt.
Az ünnepség művészi programmal zárult. Klasszikus műveket adott elő Andreea Bodroghi, a máriaradnai kegytemplom orgonistája, aki a szentmise zenei szolgálatát is végezte; Silviana Ana Cîrdu zongoraművész; Cosmina Silvia Sitzl mezzoszoprán doktorandusz, Rhea Vanessa Panea zongoraművész. A programot koordinálta: Veronica Laura Demenescu egyetemi tanár, az aradi Aurel Vlaicu Egyetemről.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


