Az USA békét akar kötni Ukrajnában, hiszen a mostani amerikai vezetés számára értelmetlen az a harc, melyet még az Obama-Soros duó indított el 12 éve.
A nyugat pánikhangulatban tombol: mindenáron háborút akarnak.
Engem ez 1989-re emlékeztet. Kelet-Berlinben gigantikus ünnepséget rendeztek akkor az NDK 40. évfordulójára (a német „munkás-paraszt állam” hivatalosan 1949. október 7-én jött létre). Nagy várakozás övezte a nagyfőnököt, Gorbacsovot is. Hogy majd jön és megerősíti az NDK-t és annak vezetését.
Gorbacsov meg is jött. Azonban nem a megszokott módon viselkedett, hanem azt mondta, hogy peresztrojka kell, szóval menjen a fenébe Honecker elvtárs és csapata, tessék csak nyugdíjba vonulni.
Gorbacsov hazament, majd 2 nappal később Honecker elvtárs és csapata le is mondott. Végül csak az segített Honecker elvtárs személyes sorsán, hogy kisebbik lánya még korábban egy chilei kommunistához ment feleségül, így erre hivatkozva – családegyesítés – Honecker elvtárs letelepedési engedélyt kapott Chilében, ott is halt meg 5 évvel később. A Chilei Kommunista Párt saját halottjának tekintette, így ünnepélyes temetést kapott Santiagóban:
A kérdés már csak az: a nyugat-európai militarista nagyfejűek mikor mondanak le? A halálukat nem kívánom, elég a nyugdíjazás.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »


