Fico szerint a parlament elé kell vinni a választás befolyásolásának gyanúját

Fico szerint a parlament elé kell vinni a választás befolyásolásának gyanúját

Fico szerint a parlament elé kell vinni a választás befolyásolásának gyanúját Kulcsár Péter2025. 08. 12., k – 14:46

A parlamentnek kell foglalkoznia az azzal kapcsolatos gyanúval, hogy Nagy-Britannia megpróbálta befolyásolni a szlovákiai parlamenti választás eredményét – véli Robert Fico (Smer) kormányfő. Szeretné, ha kiderítenék, mennyit segített az ellenzéki PS-nek a brit kampány, és vajon túllépték-e a kampánykiadásokra megszabott keretet. A kormányfő erről a közösségi hálón közzétett kisvideóban beszélt.

„A parlamentnek két kérdéssel kellene foglalkoznia a közeljövőben. Először is, mennyit segített a brit kampány és a brit pénz a »Szófogadó Szlovákia« mozgalomnak. Hány százalékkal szereztek volna kevesebbet, ha nincs ez a kampány? Én azt állítom, hogy sokkal. Másodszor pedig, hogy a britek pénzével a »Szófogadó Szlovákia« átlépte-e a kampányköltségekre megszabott törvényi keretet” – tette hozzá.

Hírdetés

Fico megismételte, hogy a PS tisztességtelen eszközökkel harcol, és teljesen jogos az előbbi kérdések felvetése. „Viszonylag fontos döntésekre tudják rábírni a parlamentet” – tette hozzá azzal, hogy az SNS is osztja a véleményét, viszont a Hlas álláspontját nem ismeri, és nem tudja, mennyire húz most a Hlas a PS-hez, mert mindig létezett ilyesmi a párt csúcsvezetésében.

„Csak a Hlason múlik, hogy olyan világosan látja-e, mint a Smer és az SNS, hogy mi zajlott 2023 nyarán és őszén, a választás előtt. És felfogja-e, hogy sokkal jobb választási eredményt is elérhetett volna’ – tette hozzá.

Robert Fico (Smer) kormányfő július végén kijelentette, Nagy-Britannia külügyminisztériuma egy médiaügynökségen keresztül influenszereket fizetett, hogy befolyásolják a 2023-as szlovákiai parlamenti választás eredményét, a Progresszív Szlovákia (PS) javára, illetve a Smer kárára. Ezt a marker.sk oldalon megjelent cikkre hivatkozva állította. A híroldal a Declassified UK brit oknyomozó platform értesüléseire hivatkozott. A brit külügyminisztérium visszautasította, hogy beavatkozott a választásba, illetve egy konkrét politikai párt érdekében próbált mozgósítani. Általánosságban a fiatalok választási részvételének növelése volt a cél.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »