Elhunyt a hazai magyar rádiózás legszebb hangja, Bodri Eleonóra

Elhunyt a hazai magyar rádiózás legszebb hangja, Bodri Eleonóra

Elhunyt a hazai magyar rádiózás legszebb hangja, Bodri Eleonóra Havran Kati2025. 08. 10., v – 15:31

Bársonyos hangszínét, szívélyes modorát rádióhallgatók generációi szerették. Bemondóként, majd, mikor a pozíció megszűnt, szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott a Pátria Rádiónál.

A Csehszlovák Rádió magyar adásában kezdett friss diplomásként, 1983. március 15-én lett a rádió munkatársa. A felhívást, miszerint az adás magyar bemondót keres, az Új Szóban olvasta. Jelentkezett, majd megnyerte a háromfordulós felvételit – ettúl a pillanattól kezdve a rádiós hivatásnak szentelte az életét. Haláláig volt a Pátria Rádió munkatársa, bár betegsége miatt egy ideje már nem hallhatuk – a Nappali című műsor szokásos pénteki adását az elmúlt hónapokban már nem vezette. 

Már gyerekkorában a legjobbak közé tartozott a szavalóversenyeken, tagja volt egy irodalmi színpadnak, így korán elsajátította a hangsúlyozás, a szép beszéd alapjait. S bár gyerekkori álma az volt, hogy színésznő legyen, végül a rádiózás találta meg magának. 

Bodri Eleonóra a szakma magyarországi legjobbjaitól tanulta a hivatás fortélyait, a magyar rádió akkori főbemondójától és beszédtanáraitól, többek között Bőzsöny Ferenctől, Wacha Imrétől és Fischer Sándortól. Pályafutása első három évtizedében elsősorban bemondó volt. Az idők változtak, a bemondói szakma a Pátria Rádióban megszűnt, ő pedig szerkesztő-műsorvezetővé vált. A rádióban továbbra is ő volt azonban a helyes kiejtés és hangsúlyozás „felelőse” – a kezdők hozzá fordultak segítségért és fortélyokért.

Hírdetés

A Petőfi Rádió számára is dolgozott a rendszerváltást megelőzően, ahol élő, háromórás műsort vezetett Ulbrich Andrással. Mindezt akkor, amikor a csehszlovák rádió magyar adásában még nem volt bevett gyakorlat élő adást sugrozni. S bár hívták, folytassa a Petőfi Rádiónál, itthon maradt. 

Itthon a kilencvenes években, a Pavilon című műsorban szerepelt első alkalommal műsorvezetőként, de vezetett társkereső műsort is, és sok éven át ő vezette az adás legendás kívánságműsorát, a Köszöntőt is. Legutóbb a Pátria Rádió délelőtti műsorának, a Nappalinak volt a műsorvezetője. Itt régiós tudósításokat, beszélgetéseket készített, illetve sokat foglalkozott a gasztronómiával. A főzőcske rovatban séfek és gasztrobloggerek mellett művészeket és közismert személyiségeket szólaltatott meg, miközben a régiók specialitásai is érdekelték: az egyszerű háziasszonyoknak is teret adott, akik élő adásban mesélhettek konyhatitkaikról.

Nyugtatóan ható, meleg hangszínét hallgatók generációi szerették, hangja a hazai magyar rádiózás egyik ikonikus hangja. A rádióhallgatók emelett közvetlen, szívélyes modoráért kedvelték. Kétszer nyert Kristálymikrofon-díjat, amelyet a hallgatók döntése alapján osztottak ki az év legjobb rádiós műsorvezetőjének, illetve háromszor szavazták meg a legnépszerűbb női rádiósnak. 

Mindigis hangsúlyozta, hogy a hallgatók visszajelzése jelentette számára a legnagyobb elismerést. Amikor egy-egy riport kedvéért vidékre látogatott, ismerősként üdvözölték – nem csak azért, mert sok helyütt visszajáró vendég volt, hanem mivel ikonikus hangját valóban rengetegen ismerték és szerették. 

Bodri Eleonóra Vízkeleten élt, fiatal kora óta tagja volt a Csemadoknak, szívügye volt a kultúra.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »