Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
„A megyéspüspök kormányozza a rábízott részegyházat, és az ő feladata szabályozni és irányítani, bátorítani, s olykor dorgálni is. Így gyakorolja a szent hivatalt, melyet a püspökszenteléssel kapott, hogy gyarapítsa nyáját az igazságban és az életszentségben. Meg kell világítania a liturgikus szövegek és szertartások eredeti értelmét, és táplálnia kell a liturgikus lelkiséget a papokban, diákonusokban és hívőkben, hogy valamennyien eljussanak az Eucharisztia tevékeny és gyümölcsöző ünnepléséhez, továbbá biztosítania kell, hogy az Egyház mint test egy lelkű legyen a szeretet egységében egyházmegyei, nemzeti és egyetemes szinten egyaránt” (Redemptionis Sacramentum, 22.).
Az instrukció elsősorban Pál apostol szavaira hivatkozik: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett” (ApCsel 20,28). Pál apostolnak ez a komoly intelme a missziós közösségektől történő búcsúzás alkalmával hangzott el, és tulajdonképpen a beszéd csúcspontját képezi. Ebből kiindulva a püspök, amikor kormányozza a rábízott részegyházat, annak gondviselője, gondos őrszeme. Szolgálata nem csupán vezetői készséget, hanem mély belső érettséget, lelkiismereti érzékenységet és olyan stabil személyiséget kíván, amely képes az állandó önreflexióra, az empatikus kapcsolódásra és a belső béke megőrzésére akkor is, amikor nehéz döntéseket kell meghozni. A püspök lelkileg is őrzője közösségének: nem elég, hogy jó pásztor legyen, magának is gyógyító forrássá kell válnia mások számára.
Ennyiben az őrizkedés egyben bölcs körültekintés és önreflexió is, amely megóvja az embert az érzelmek keltette helytelen döntésektől (vö. ApCsel 5,35).
Hasonlóképpen inti az apostol Timóteust is: „Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.” (1Tim 4,16)
Az apostoli tanítás alapjait végtére Jézus tanításában kereshetjük és találjuk meg: „Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: »Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.«” (Lk 12,1) A hüpókriszisz olyan magatartást jelöl, amelyben valaki őszinteséget színlel, de közben tetteti magát. A görög drámák során a színészek mindig álarcot viseltek, erre utal a képmutatás szavunk. Ilyen értelemben a püspök gondviselő szolgálatának egyik jellemzője az őszinteség, elsősorban az Úr, továbbá önmaga és a nyáj előtt.
Másrészt ide tartozik a szkandalon fogalma is, amelytől szintén óv az Úr: „Azután így szólt tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra!” (Lk 17,1–3) A kelepcébe, tőrbe csalás olyan magatartás, amelyben valaki bűnre, az Istentől való elpártolásra, elszakadásra csábít. A püspöknek erre is ügyelnie kell: sem őt, sem nyáját, sem szavakkal, sem tettekkel senki és semmi el ne szakítsa az Úrral való közösségtől (vö. ApCsel 20,29–30), de ő maga se legyen botrány okozója! Legyen tudatában kicsinységének, bizalmát vesse az Úrba, de gondja legyen a kicsinyekre (vö. Lk 10,21). Végül Lukács evangéliumának egy harmadik intelmét idézzük: „Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, meg az élet gondjai között, és az a nap váratlanul meg ne lepjen benneteket. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.” (Lk 21,34–36) A püspöknek ügyelnie kell még arra is, hogy szívét le ne foglalják a földi élvezetek, a túlzott aggodalmaskodás – főleg az anyagi és megélhetési gondok miatt –, s a szíve ne nehezedjen el, és ne legyen érzéketlen. Éppen Jézusnak ebben a beszédében találjuk meg a botrány mint kelepce és a végső nap mint csapda feszültségét. Végül Jézus a virrasztást állítja követendő magatartásnak tanítványai és így a püspökök elé (vö. Ef 6,18; Kol 4,2; 1Pét 4,7).
Fotó:Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
