Bény 890 éves jubileumát ünnepelte

Bény 890 éves jubileumát ünnepelte

Ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a Bény község első írásos említésének 890. évfordulójáról. A jeles alkalomra hazatértek a faluból elszármazottak, érkeztek vendégek a környékről és Magyarországról is, hogy együtt ünnepeljenek a helyiekkel.

A rendezvényt Herbácskó Anita, Bény polgármestere nyitotta meg, aki köszöntőjében így szólt a résztvevőkhöz:„Üdvözlöm azokat, akik ma hazalátogattak, akiket a szívük idehúzott Bénybe, és a vendégeket, akik ma eljöttek. Úgy gondolom, hogy egy közösséget formálni kell. Ha mi nem lennénk itt, akkor ez a mai nap nem lenne, és ami öröm számomra, hogy évről évre mindig többen látogatnak ki a rendezvényekre. Bényben vagyunk, Bényért vagyunk, azért a közösségért, amiben vagyunk.”

Herbácskó Anita (Fotó: Farkas Hajnalka)

Az ünnepségen Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke is szólt a jelenlévőkhöz: „Köszöntöm a tíz év híján 900 éves kurtaszoknyás falut. Boldog születésnapot, Bény! Köszönöm szépen, hogy ápolják a hagyományokat, köszönöm, hogy érezni az Árpád-kor örökségét, amikor belépünk a templomba vagy sétálunk a rotundánál. Köszönöm, hogy büszkék a hagyományaikra, és hogy azokat nem csak őrzik, hanem meg is élik.”

Beszédében arra biztatta a bényieket, hogy legyenek büszkék helyi hőseikre és ápolják a nemzeti összetartozás eszméjét:

„A helyi hősök köré mindig történetek íródnak, és ez teszi történelmileg gazdaggá a falunapot. Köszönöm, hogy szövetséget alkothatunk mi, akik a közéletet képviseljük, és mindenki, aki akár a civil életet, akár egy helyi szervezetet, civil szervezet képvisel.”

Gubík László (Fotó: Farkas Hajnalka)

Hírdetés

A látogatóközpont a település múltjának bemutatása

Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a 890 éves jubileum egyszeri és megismételhetetlen alkalom a község életében. „Bény település olyan kultúrával és történelemmel rendelkezik, amit nem mondhat el minden falu. Van mit megmutatni, van mire emlékezni, és van mit a jövő generációjának átadni” – mondta.

Csenger Tibor (Fotó: Farkas Hajnalka)

Hozzátette: a település hamarosan egy új látogatóközponttal gazdagodik:

„Július 2-án megszületett a döntés: Bény elnyert egy összeget, amiből kialakíthat egy múzeumot és látogatóközpontot, amely bemutatja a település 890 éves történelmét és kulturális örökségét. Bízunk benne, hogy két év múlva birtokba veheti majd a nagyközönség.”

Ezt követően Csenger Tibor szimbolikusan átnyújtotta a polgármester asszonynak  az elnyert összeget. Herbácskó Anita polgármester asszony meghatottan vette át a „csekket”, majd így fogalmazott a település jövőjéről: „nagy öröm számomra, főleg azért, mert nem mindegy, hogy ki áll egy polgármester mellett, kik mellett van ő, és én úgy érzem, hogy Bény község polgármestere jó helyen van.”

(Fotó: Farkas Hajnalka)

A község múltja, jelene és jövője iránti elkötelezettség áthatotta az egész napot, amelyet kulturális programok, hagyományőrző bemutatók és közös ünneplés tett teljessé.

Herman Barbara/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »