Ternyák Csaba a Kárpát-medencei Háló-táborban: Mindannyian hivatalosak vagyunk a Tábor hegyére

Ternyák Csaba a Kárpát-medencei Háló-táborban: Mindannyian hivatalosak vagyunk a Tábor hegyére

Idén a Heves megyei Felsőtárkány ad otthont a Háló közösség nagytáborának augusztus 3. és 9. között. A szervezők idén Szent Pál apostol Rómaiaknak írt leveléből választottak mottót: „A reménység Istene töltsön el titeket…”

Szeibert András főszervező a Szent István Televízió kérdésére elmondta: a találkozás, a kapcsolat és a közösség, szavak jellemezik leginkább a tábort. Fontos, hogy minél több régióból minél több korosztály jelenjen meg, akiknek altáborokat szerveznek. Az idei a 24. nagytábor, és több mint 230 fő részvételével zajlik az esemény – tájékoztatott a főszervező.

Bizonyára mindannyian éreztük már, hogy vannak időszakok, amikor különösen nagy szükségünk van arra, hogy valaki megfogja a kezünket, velünk legyen, erősítsen, vagy egyszerűen csak meghallgasson. A remény ilyen időben nem magától értetődő, de egymás jelenléte, egy közösség ereje képes rá, hogy fellobbantsa bennünk – olvasható a tábor meghívójában.

A tábor nyitónapján Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök köszöntötte a részvevőket, külön kiemelve azokat, akik a határainkon túlról, különösképp Kárpátaljáról érkeztek. A püspök reményét fejezte ki, hogy a Szentlélek kiáradó kegyelme által mindenki be tudja fogadni azokat a jézusi üzeneteket, amelyekkel a tábor alatt szólítja meg őket az Isten.

Hírdetés

Ternyák Csaba egri érsek a tábor harmadik napján mutatott be szentmisét a részvevőknek. Beszédében emlékeztetett, a nap Urunk színeváltozásának az ünnepe. Jézus a három apostolt, Pétert, Jánost és Jakabot vitte föl magával a Tábor hegyére, hogy megmutassa nekik igazi valóját.

Számunkra, akik itt együtt vagyunk ebben a táborban, különösen fontos az, hogy van-e valami üzenete annak a Tábor hegyének a mi táborunk számára. Mi nem vagyunk a hegyen, minket nem vitt föl az Úr – vetette fel az érsek.

Mi itt vagyunk a hegyek lábainál. Itt magasodik fölöttünk a Bükk, és valamiképpen arra emlékeztet ez bennünket, hogy azt a kiválasztottságot, ami a három apostolnak szólt, valamiképpen Jézus ki akarja terjeszteni nem csak arra a háromra, hanem a tizenkettőre, hetvenkettőre, az ötezerre, az egész Egyházra, Isten hívő népére. Mindannyian hivatalosak vagyunk a Tábor hegyére, hogy szemléljük Isten fiának a dicsőségét – fogalmazott az egri főpásztor.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »