Az elmúlt másfél évtizedben mit csináltak, miniszterelnök úr? – tette fel a kérdést közleményében a Jobbik Orbán Viktor péntek reggeli rádiós beszélgetését követően.
Egymást érik a kormányzati akciótervek, programok, úgy záporoznak az ígéretek, mintha nem lenne holnap. Ennyi év után rájött a Fidesz, hogy kormányozni is kéne? – kérdezte az ellenzéki erő, aki szerint
a Fideszben csak arra jöttek rá, hogy bajban vannak!
Másfél évtized és megannyi kétharmad nem volt elég, hogy
– rendbe tegyék a közbiztonságot, az egészségügyi ellátást,
– valódi megoldást találjanak a brutális drágulásra,
– a magyar nemzeti érdekeket szem előtt tartva európai béreket és nyugdíjakat biztosítsanak honfitársaink számára,
– valódi megoldást jelentő családtámogatási rendszert dolgozzanak ki,
– a bankok helyett az emberek mellé állva megvédjék a devizásokat
– sorolta a magyarokat érintő megoldatlan kihívásokat a Jobbik.
Az ellenzéki erő a kormány szemére vetette, hogy másfél évtized alatt kizárólag idegen érdekeket szolgáltak, és a hatalmuk megtartására törekedtek, és úgy vélik, most sem tesznek mást. „A számtalan ígéret is arról szól, hogy túléljék valahogy a közelgő választást. Csakhogy már senki sem hisz önnek és kormányának, miniszterelnök úr!” – áll a közleményben.
Az ellenzéki párt szerint élhető, biztonságos ország csak akkor lesz hazánk, ha jövőre nemcsak kormányt, de rendszert is váltunk! – írja a Jobbik reagálásában.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


