Őrsi Gergely polgármester szerint a szilárd hulladék begyűjtéséért és kezeléséért felelős MOHU nem hajlandó elvégezni a közterületek takarítását. A második kerület vezetője szerint a vállalat ezzel törvényt sért, és ha nem pótolja mulasztását, jogi lépésekre számíthat. Az InfoRádió megkeresésére a MOHU BUDAPEST azt közölte: a vonatkozó jogszabályok szerint a hulladékgyűjtést végző szolgáltató feladata a kihelyezett, nem lomnak minősülő hulladék elszállítása, és az ezek utáni takarítás pedig a közterület-tulajdonos felelőssége.
Facebook-posztot tett közzé Őrsi Gergely, amelyben arról írt, bár megvan a II. kerületi lomtalanítás időpontja, amely szeptember 7. és 14. közé esik, a MOHU nem akarja elvégezni a lomtalanítás utáni takarítást, amit – a polgármester szerint – nem mulaszthatna el.
Őrsi Gergely az InfoRádióban részletesen ismertette a véleményét a kialakult helyzetről. Megfogalmazása szerint az elmúlt másfél-két évben „hajmeresztő” ötleteken át – mint hogy egyáltalán nem lesz lomtalanítás, majd hogy csak négy-öt hulladékgyűjtő pontot jelölnek majd ki – jutottak el odáig, hogy a lomtalanítás után a takarítást nem végzik el. Pedig a polgármester szerint a hulladékgazdálkodási törvény alapján a kihelyezett hulladék a MOHU tulajdonába kerül, így onnantól kezdve a társaságot terheli a felelősség az elszállításért és nem válogathat a nagyobb méretű lomok és a törmelékek között.
Őrsi Gergely arra is emlékeztetett, hogy a veszélyes hulladékok gyűjtését a II. kerületi önkormányzat átvállalta a MOHU-tól és saját költségén végzi, de ha a lomtalanítás utáni takarítás is rájuk hárul, az 40-50 milliós pluszköltséget fog jelenteni. „Azt különösen arcpirítónak tartom, hogy azt mondják, ha megrendeljük tőlük, kifizetjük a költségét, akkor elvégzik” – fogalmazott. A polgármester kiemelte: az önkormányzat kész bírósági úton érvényesíteni az igazságát, mert a törvény szerinte egyértelmű: akié a hulladék, annak kell gondoskodnia az elszállításáról.
„A kerületi önkormányzatok igényének megfelelően egyelőre a régi rendszer működik továbbra is, vagyis a megadott időpontban ezek után is ki lehet helyezni a ház elé a lomokat, amelyeket a MOHU Budapest elszállít” – közölte az InfoRádió megkeresésére a hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalat. Hozzátették, a lomtalanítás során a lombból származó hulladék eltakarítása a vonatkozó jogszabályok szerint a hulladékgyűjtést végző szolgáltató – ez esetben a MOHU Budapest – feladata. A kihelyezett, nem lombnak minősülő hulladék elszállítása és az ezek utáni takarítás pedig a közterület-tulajdonos felelőssége. A lomtalanítás utáni takarítás tehát ugyanúgy, ahogy korábban, immár több mint egy évtizede a kerületi önkormányzatok és a főváros feladata – írta a vállalat.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


