Már szavazhatunk a Kaszás Attila-díj jelöltjeire Havran Kati2025. 08. 07., cs – 16:45
Csütörtöktől lehet szavazni, hogy a három jelölt közül kié legyen a rangos szakmai elismerés. Idén 31 társulat jelölt színművészt a díjra, a közönségszavazás szeptember 4-ig tart.
Bakonyi Csilla, Sodró Eliza és Csathó Norbert lettek a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei – jelentették be egy sajtótájékoztatóján csütörtökön. A tizenhét évvel ezelőtt alapított díj a magyar nyelven játszó színművészek egyik legfontosabb elismerése.
A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán és Szűcs Gábor alapította 2008-ban, egy évvel a Jászai Mari-díjas színész halálát követően. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választják ki, majd a jelöltek közül szavazással döntik el, ki legyen a három döntőbe jutó. Közülük kerül ki a végső nyertes, akiről szavazás útján a közönség dönt.
Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András, Harsányi Attila, Csankó Zoltán és Balla Eszter vehette át.
A díjat szeptember 9-én a Debreceni Csokonai Színházban, az Országos Színházi Évadnyitó ünnepség keretében adják át. Az elismerés minden évben egy kisplasztika, amely Paulikovics Iván szobrászművész munkája, valamint pénzjutalomban is részesül a nyertes művész.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


