–1,9 fok hajnalban: megint fagyott Magyarországon – de most egészen más jön

–1,9 fok hajnalban: megint fagyott Magyarországon – de most egészen más jön

A Bükkben már megint fagyott az éjjel, ez volt a 29. fagyos reggel ebben a szezonban.

Furcsa ez a nyár, hiszen a brutális hőséghullámok mellett rengetegszer van meghökkentően hideg – és akkor az aszályról már nem is beszéltünk. Csütörtökre virradóra például megint volt olyan hely, ahol fagyott, mégpedig a Bükkben. A ME Földrajz-Geoinformatika Intézet újra fagyos reggelt rögzített a Mohos-töbörben, és ez már a szezon 29. fagyos reggele volt – ráadásul már a harmadik augusztusban, ami tényleg nem mindennapos dolog – írja az idokep.hu.

Hajnali fél 6 után pár perccel –1,9 fokkal állt be a bükki töbörben a minimum.

De az egész országban hűvös volt az éjjel: sok helyen 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet.

Hírdetés

A ME Földrajz-Geoinformatika Intézet szerint idén eddig még minden nyári hónapunk hozott fagyos napot a bükki fennsíkon. Ezt még a múlt héten tették közzé.

Viszont a következő napokban nem fogunk dideregni, sőt, éppen az ellenkezője, brutális hőség jön! Úgyhogy a nagy hőingásokra érzékenyek, vagy akik nem bírják a kánikulát, megint kínlódni fognak… A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton és vasárnap 37-38 fok lesz.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »