„Újrakezdeni annyit jelent, mint minduntalan Krisztus arcát szemlélni” – hangsúlyozta Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója az elsőszombati Mária-köszöntőn, augusztus 2-án. Angyalos Boldogasszony ünnepén Assisi Szent Ferenc életpéldáját állította a több száz zarándok elé. Bíró István ferences sajtóreferens írását a Romkat.ro nyomán szerkesztve közöljük.
Már a kora délutáni órákban zarándokok sokasága érkezett Csíksomlyóra augusztus első szombatján.
Az imaórák ezúttal is négy órakor kezdődtek. Az elsőt a gyimesvölgyiek vezették, majd a csíkszentkirályi egyházközség hívei mondták az áhítatot.
Közben a kolostor gyóntatóhelyiségeiben sokan igyekeztek szentgyónáshoz járulni.
A 18 órákor kezdődő szentmisét Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója mutatta be.
Prédikációjában a Porciunkula-búcsú napján, Angyalos Boldogasszony ünnepén Assisi Szent Ferencról beszélt, aki éppen ezen az ünnepen hallotta meg Jézus hívását: „Nem kell mást tenned, mint az egyházat fölépíteni, pontosabban újjáépíteni.”
Mint ismeretes, Assisi Szent Ferenc a szó szoros értelmében kezdett a felújításhoz, elkezdte a Porciunkula-kápolna renoválását, de Jézus nem csak erre gondolt.
A megújulás nem külső reform, hanem belső újjászületés: újuljatok meg lélekben és érzéseitekben, ahogyan Szent Pál írja.
Az Egyháznak és nekünk is folytonosan meg kell újulnunk, nem csak a csalódások vagy változások után. Ennél többről van szó: arról, hogy
– hangsúlyozta a kegytemplom igazgatója.
– hangsúlyozta Timár Sándor Asztrik OFM.
A prédikáció zárásában kifejtette: a torony stabil, mégis benne van az idő múlása. Ez az Egyház: egyszerre állandó és folyamatosan megújuló.
– fogalmazott szentbeszéde végén a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
A szentmise után ugyancsak a csíkszentkirályi egyházközség híveinek vezetésével a dicsőséges olvasót imádkozták a zarándokok.
A gyertyás körmenetben népviseletbe öltözött férfiak vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.
A következő elsőszombati Mária-köszöntőt szeptember 6-án tartják.
Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye; Romkat.ro
Fotó: Erdélyi Ferencesek
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


