Várják az adományokat a lévai kálvária kilátójának felújítására

Felújításra szorul a lévai kálvárián található kilátó. A több mint másfél évtizede megnyitott vaskonstrukciós szerkezet erősen korrodálódott, elkerülhetetlenné vált a felújítása.

Augusztus elejétől már nem is látogatható a kilátó, a munkálatok elvégzéséig nem csodálható meg a közel tíz méter magasból elénk táruló panoráma.

A felújításhoz szükséges pénzforrást  adományokból szeretné fedezni a kilátót üzemeltető Patrimonium Servandi Polgári Társulás.

Mint a közösségi hálón közzétett felhívásukban olvasható: 10–15 ezer euróba kerül a kilátó rekonstrukciója. A felújítást támogatni kívánók adományaikat a civil szervezet számlájára küldhetik. A Patrimonium Servendi Polgári Társulás bankszámlaszáma a következő: SK68 1100 0000 0026 2776 5946

Készpénzt a lévai katolikus templomokban is lehet adományozni a szentmisék, templomi alkalmak során.

Hírdetés

(Fotó: Peter Benček, Facebook)

Mint arról már beszámoltunk, a lévai kálvária tetején a rendszerváltozás előtti időkben egy robusztus kommunikációs tornyot építettek közvetlenül a kálváriatemplom romjai mellé. A kétezres évek elején a már említett civil szervezet kezdeményezésére kezdték el az elhanyagolt kálvária felújítását. Ekkor kapott új funkciót az adótorony is. Kilátóvá alakították át, a tetejére pedig egy hétméteres kereszt került, jelezve a hely szakrális mivoltát. A kilátót 2008. július 28-án szentelték fel.

Igen népszerű és látogatott a hely, kedvező időjárási viszonyok mellett hétvégenként látogatható, előzetes bejelentkezést követően pedig a hét bármely napján.

A helyiek mellett a turisták és a környékbeliek is örömmel kapaszkodtak fel a kilátóra a gyönyörű panoráma megcsodálása érdekében.

Most egy darabig nélkülözniük kell a kilátó nyújtotta élményt.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »