Egyirányú utca Mészáros Richárd2025. 08. 05., k – 18:28
A frissen bejelentett EU–USA kereskedelmi „megállapodás” körül megindult felháborodás nem véletlen. Az európai exportra kivetett 15%-os általános vám, amelyet nem követ amerikai tükörintézkedés, nyílt beismerése annak, hogy a transzatlanti gazdasági kapcsolat már nem a partnerség, hanem az alárendeltség mentén szerveződik. A hivatalos kommunikáció persze igyekszik pozitív elemeket kidomborítani, ám az európai acélipar 50%-os vámtarifával kerül padlóra, az autóipar pedig a „mérséklésnek” szánt 15%-os vámmal néz szembe, amely legrosszabb esetben gyárak kitelepítését és több tízezer munkahely megszűnését eredményezheti.
Ami igazán fájdalmas, az nemcsak a gazdasági veszteség, hanem az EU további hitelvesztése a globális porondon. Európa, amely eddig a szabályalapú kereskedelem, a kölcsönösség és a szuverén döntéshozatal zászlóvivőjeként lépett fel, most – Kanadával, Kínával és Brazíliával ellentétben – önként feladta ezeket az alapelveket, és gyakorlatilag Washington akaratát szentesítette. Ráadásul úgy, hogy gondosan lemondott minden lehetséges tárgyalási kártyájáról jó előre: tovább szankcionálja az orosz energiát, és kötözködik Kínával – saját gazdasági bázisát gyengítve.
A megállapodás egy egyirányú utca: az amerikai termékek szabadon árasztják el az európai piacot, míg az európai exportőrök hátrányban maradnak Amerikában. Különösen látványos ez az iparban: a gyógyszeripartól a fém- és alumíniumiparig, a mezőgazdaságtól a fogyasztási cikkekig. És ahogy a vámok esetében lenni szokott, ami egyszer bekerül a rendszerbe, az sokáig ott is marad.
Mindezt megfejeli Ursula von der Leyen védelmi és befektetési ígérethalmaza, amelynek sem mandátuma, sem realitása nincs. Az a kijelentés, hogy Európa 600 milliárd dollár értékben fog az USA-ba beruházni, a kontinens saját gazdasági érdekeinek nyílt feladása. Különösen, hogy Európa éppen most áll szemben a nettó tőkekiáramlás, a gyengülő versenyképesség és a stratégiai beruházások hiányának válságával. Ahelyett, hogy az EU stratégiai beruházási hatalommá váljon, Brüsszel a maradék tőkéjét is Washingtonnak ajánlja fel.
A történet nem ma kezdődött. Az USA a két világháború óta nem partnerként, hanem globális hegemónként viselkedik, amely immár nyíltan e logika – alárendelés, gazdasági kisajátítás, politikai nyomás – mentén alakítja kapcsolatait. Washington üzletszerűen menedzseli a globális félelmeket – az orosz fenyegetést Európára, a kínait az ázsiai szövetségesekre –, miközben a félelem logikájából származó extra profitot, globális járadékot gondosan begyűjti. Ukrajnát pedig az EU tárgyalói úgy kérték, mintha nem is vennék észre, hogy ez Trump politikájának lényege: Kijev eltartása legyen Európa gondja!
Optimistának lenni a technokrata európai elit jelenlegi hozzáállásával nehéz. Mégis, a geopolitikai törésvonalak átrendeződése, a globális tőke új mozgásai, sőt az amerikai gazdaság mélyülő szerkezeti feszültségei is olyan külső kényszereket hozhatnak, amelyek új mozgásteret teremtenek Európa gazdasági szuverenitása számára. Ehhez persze politikai akarat és az európai gazdasági érdekek világos, tudatos képviselete szükséges. És mindenekelőtt stratégiai vita – amelyet azonban az Amerikával szemben szervilis von der Leyen otthon inkább elfojtani próbál: extrém központosítással, médián keresztüli szivárogtatásokkal és a politikai diskurzus tudatos kiüresítésével.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
