Két új magyarországi kinevezésről döntött a jezsuita generális

Két új magyarországi kinevezésről döntött a jezsuita generális

Harai Leventét nevezte ki András Attila jezsuita tartományfőnök segítőjének, sociusnak Arturo Sosa generális; az admonitor pedig Holczinger Ferenc lett – adta hírül augusztus 4-én a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. Mindketten tagjai a Konzultusnak, a provinciális tanácsadó testületének is.

Harai Levente 1972-ben született, 1992-ben lépett be a jezsuita rendbe. Münchenben filozófiát, Londonban teológiát tanult; a terciáját a Fülöp-szigeteken végezte. 2009 óta tanít filozófiát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.

Tartományfőnöki titkárként 2022 óta szorosan követi a magyar jezsuita rendtartomány ügyeit, és a most júliustól működő Szerzetesi Irodát is vezeti. Sociusi kinevezése egyben azt is jelenti, hogy mostantól a Konzultusnak, a tartományfőnök négytagú tanácsadó testületének is tagja.

András Attila tartományfőnök megköszönte Koronkai Zoltán eddigi sociusnak kilencévnyi, két tartományfőnök mellett végzett sokrétű és áldozatos sociusi munkáját, valamint konzultorként adott támogatását. Az elmúlt egy évben miskolci elöljáróként és plébánosként is ellátta a tartományi központhoz kapcsolódó feladatait.

Hírdetés

A jezsuita generális kinevezte a magyar tartományfőnök új admonitorát is, Holczinger Ferenc személyében. Az admonitor feladata, hogy bizalmasan figyelmeztesse az elöljárót mindarra, amit benne olyannak lát, ami Isten nagyobb szolgálatára és dicsőségére lenne.

Holczinger Ferenc 1969-ben született, szintén 1992-ben lépett be a rendbe. 2010 óta a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda igazgatója. 2023 óta a tartományfőnök konzultora.

ForrásJézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Fotó (archív): Pásztor Péter

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »