Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Nyári kirándulásaink során egyházművészeti múzeumainkban megcsodálhatjuk, hogy az előttünk élt nemzedékek milyen számottevő gazdagságot halmoztak fel a nemesfémből készült ötvösmunkák, értékes kelméből szabott és gazdagon hímzett liturgikus öltözékek formájában.
Motivációik sokfélék lehettek. Ezek a bőkezű egyháztámogatások kifejezhették a tehetős adományozók Isten előtti hálaadását, vagy éppen a többi potenciális adakozót felülmúló hatalmát és befolyását. Felekezeteink is szent versengés folytattak. Templomaink tornyainak magassága olykor nemcsak Isten nagyobb dicsőségének, de az istenházát megépítő felekezetek rivalizálásának is emléket állítanak.
Igazságtalanok lennénk, ha csupán ezekre a társadalomtörténeti megfontolásokra szorítkoznánk. Aki a templom és a liturgia javára tett adományt, azt a pénzösszeget megvonta családjától és vállalkozásaitól.
Hasonlóképpen, ahol gondozott a templomtér, gazdag és igényes a liturgia, amit kiegészít az orgonista, az énekkar, a felolvasók és más szolgalattevők összedolgozó csoportja, ahol a gyülekezet tagjai nem sajnálják az időt és a figyelmet a közösségi alkalmak előkészítésére és lebonyolítására, az imádságos és közösségépítő alkalmak megszervezésére, ahol nem feledkeznek meg a rászorulók számára szervezett gyűjtésről és szociális segítségnyújtásról, ott olyan emberi és lelki gazdagsággal találkozunk, ami által a liturgiát ünneplő közösség minden tagja gazdagodik.
A szentségek ünnepléséhez az Egyház tudatosan csak olyan javakat használ, amik kialakulásuk helyén, a Mediterráneumban a legalapvetőbb élelmiszereknek számítottak, ilyen a víz, a kenyér, a bor és az olaj. Spirituális értelemben annál gazdagabb egy liturgia, minél teljesebben segít Istenre hagyatkozni, kifejezve, hogy „Krisztus a minden, és ő van mindenben” (Kol 3,11).
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
