A keresztséggel Krisztust öltjük magunkra – Leó pápa beszéde újonnan megtért francia fiatalokhoz

A keresztséggel Krisztust öltjük magunkra – Leó pápa beszéde újonnan megtért francia fiatalokhoz

Július 29-én, kedden XIV. Leó pápa az Áldások termében találkozott nyolcszáz francia neofitával és katekumennel, akik a fiatalok jubileumára zarándokoltak el Rómába püspökeik, papjaik, katekétáik kíséretében. Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya kifejtette, hogy akkor válunk hiteles keresztényekké, amikor hagyjuk, hogy mindennapi életünkben megérintsen bennünket Isten kegyelme.

Leó pápa arra bátorította a fiatal francia zarándokokat, hogy maradjanak kapcsolatban az Úrral. „Hagyjuk, hogy Isten kegyelme személyesen megérintsen minket, saját döntésünk és életutunk, Jézus igéje és tanúságtétele által. Így válunk hiteles keresztényekké, különben csak a megszokás vagy a kényelem keresztényei leszünk” – mondta a Szentatya.

A hit útja egész életen át tart

Beszédében a pápa mindenekelőtt nagy örömmel köszöntötte a fiatalokat, akik elkötelezték magukat a hitben, és hagyják, hogy Krisztus és evangéliuma vezesse őket, értelmet adva életüknek. A Szentatya hangsúlyozta, hogy

A keresztség Isten nagy családjának teljes jogú tagjaivá tesz bennünket – mutatott rá XIV. Leó, hozzátéve, hogy a kezdeményezés mindig Istentől származik, mi pedig úgy válaszolunk rá, hogy megtapasztaljuk üdvözítő szeretetét. A katekumenek és újonnan megkereszteltek mindnyájan személyesen találkoznak az Úrral az őket befogadó közösségben.

A keresztséggel lemondunk a halál kultúrájáról

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy a keresztség által személyesen elismerjük az Atya nevében, hogy leányai és fiai vagyunk. Az Atya felkínálja számunkra az örökbefogadást „a Fiú nevében”, aki bevezet bennünket életébe, az Atyával és a Szentlélekkel való kapcsolatába, aki minden ajándék forrása. A pápa utalt Szent Pál Galatáknak írt levelére, amelyben az apostol rámutat a keresztség lényegi hatására: „Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Gal 3,27)

– fejtette ki XIV. Leó, felsorolva a halál kultúrája megnyilvánulásának egyes területeit, mint a közöny, mások megvetése, a kábítószerek, a könnyű életre való törekvés, a szórakozássá és a személy eltárgyiasításává váló szexualitás, az igazságtalanság.

Ti vagytok a föld sója és a világ világossága

Hírdetés

A pápa felidézte a keresztség szertartását, amely Krisztus tanúivá tesz bennünket. A Krisztus feltámadását jelképező húsvéti gyertyáról meggyújtott gyertya átvételével megkapjuk a meghalt és feltámadt Krisztus fényét, és elkötelezzük magunkat, hogy égve tartjuk, táplálva Isten igéjének meghallgatásával és az eucharisztikus Jézussal való állhatatos közösséggel – hangsúlyozta beszédében Leó pápa.

Idézte Szent Ambrus egyházatyát, aki nem fáradt bele, hogy ismételje: „Krisztus minden számunkra.” Ez felhívás arra, hogy legyünk hiteles tanúi az Úrnak. Azt tanította, hogy ő az az orvos, aki meggyógyíthatja sebeinket, és ő az igazságosság, ha bűntudat terhel bennünket.

Ahhoz, hogy boldogan és békében éljünk, arra kaptunk meghívást, hogy Jézus Krisztusba helyezzük reményünket – mutatott rá a Szentatya, majd így folytatta a fiatal francia neofitákhoz és katekumenekhez intézett beszédét:

Legyetek missziós tanítványok, akik konkrétan megélik hitüket

A katekumenátus hitbeli útján, amely nem ér véget a keresztséggel, arra kaptak meghívást, hogy megosszák hitük tapasztalatait másokkal, tanúságot téve Krisztus szeretetéről, missziós tanítványokká válva – mondta a fiataloknak a pápa. Arra bátorította őket, hogy ne szorítkozzanak pusztán elméleti ismeretekre, hanem konkrétan éljék meg hitüket, tapasztalják meg Isten szeretetét mindennapi életükben. A hit útja lehet hosszú és olykor nehéz, de ne csüggedjenek, mert Isten mindig ott van, hogy támaszt nyújtson számukra.

Váljatok hiteles keresztényekké

Ahhoz, hogy hiteles keresztényekké váljanak, alapvetően szükséges, hogy megtapasztalják Istent az imádságban, a szentségek gyakori vételében, különösen a kiengesztelődés szentségének újrafelfedezésében és a közösségi életben, hogy növekedjenek a hitben és a szeretetben.

A Szentatya arra biztatta a francia fiatalokat, hogy maradjanak kapcsolatban az Úr Jézussal. Nem születünk keresztényeknek, hanem

Ezek nélkül a valódi követelmények nélkül pusztán csak a „keresztény” címkét fogjuk magunkon viselni, a megszokás vagy a kényelem keresztényei leszünk. Akkor válunk hiteles keresztényekké, amikor hagyjuk, hogy Jézus Igéje és tanúságtétele személyesen megérintsen bennünket mindennapi életünkben.

XIV. Leó pápa beszéde végén áldását adta a francia fiatalokra, kifejezve azt a kívánságát, hogy a neofiták és katekumenek szíve a megpróbáltatások, a magány és a sivárság pillanataiban, a meg nem értések és fáradozásaik közepette verjen gyökeret Krisztusban, aki „az út, az igazság és az élet”, „minden béke, öröm és szeretet forrása”.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »