Arturo Sosa jezsuita generális döntése nyomán július 31-én, Loyolai Szent Ignác ünnepén új provincia jön létre a rend számára Afrikában. Ruanda-Burundi eddig önálló régióként működött; első tartományfőnöke Fabien Gasigwa SJ, a jelenlegi regionális elöljáró lesz.
Fabien atya 1993-ban lépett be a Jézus Társaságába, 2006-ban szentelték pappá és 2021. január 4. óta tölti be a regionális elöljárói tisztséget.
Ruanda és Burundi 1999-től önálló régiót alkotnak. Mindkét ország a közép-afrikai provinciához tartozott az 1994-es ruandai népirtásig. A több százezer áldozatot követelő szervezett támadásokban három jezsuita is életét vesztette. A rend tagjai mégis úgy döntöttek, maradnak a polgárháború és etnikai konfliktusok terhelte országban, hogy a megbékélés eszközei, a hit és a szeretet nagykövetei legyenek.
A rendtartománynak több mint kilencven tagja van, közülük több mint hatvanan még képzésben vannak. Iskoláik és fejlesztési projektjeik mellett a közelmúltban Burundiban a HIV vírussal fertőzötteket segítő intézményt hoztak létre, valamint a Jezsuita Menekültügyi Szolgálattal együttműködve kísérik a térségben élő menekülteket.
Forrás és fotó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


