A hosszú évek óta elzárt és leromlott állapotú erőd az újjászületése után nyitottabb, szabadabb és zöldebb hely lesz az ígéretek szerint.
Jövő év tavaszától újra látogatható lesz a Citadella. A teljes megújulás után közel másfélszeresére, mintegy 20 000 négyzetméterre nő a zöldfelület, a több helyen megnyitott erődfalon belül pedig több mint 6000 négyzetméteres közpark, kiállítás és kávézó várja majd a látogatókat.
A Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán megjelent videóban Lánszki Regő országos főépítész, építészeti államtitkár ismertette az újdonságokat. Ezek között említette, hogy a város felőli fal több helyen megnyílik, ezáltal a terület szervesen kapcsolódhat a környékhez.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/nemzetihauszmannprogram/videos/734876109290660/&show_text=false&width=560&t=0
A Citadella sajátos története során sok mindent megélt. A második világháborút követően számtalanszor átalakították, volt benne kétes hírű diszkó és étterem is. Taraczky Dániel vezető építész, aki bemutatta a megújuló tereket, a július közepi sajtóbejáráson arról is beszélt, hogy az épület tervezésénél törekedett a régi és az új összhangjára. Így megfér egymás közelében a nyugati rondellában megépített különleges új üvegszerkezet, valamint az erőd falán egy lövedék ütötte több évtizedes sérülés is.
A Citadella átfogó felújításával párhuzamosan a Szabadság-szobor szerkezeti hibáit is kijavították, restaurálták a kőelemeket, megerősítették a bronzszobor belső kötéseit. A szobor talapzatára, amelyen a rendszerváltásig egy szovjet katona szobra állt, felkerült a vitatott fehér kereszt.
A szobor megújulása után először a parkot fejezik be a szakemberek. Ezt követően alakítják ki a nyugati ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató, látványosnak ígért kiállítást, amely a Szabadság bástyája címet viseli majd.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


