Brazília kilépett a Nemzetközi Holocaust Emlékezet Szövetségből

Brazília kilépett a Nemzetközi Holocaust Emlékezet Szövetségből

2025. 07. 30.

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök döntésének értelmében Brazília kilépett a Nemzetközi Holocaust Emlékezet Szövetségből (IHRA). A szervezetet korábban azért hozták létre, hogy az egész világon emlékezzenek a Holocaustra, illetve hogy küzdjenek az ún. ,,antiszemitizmus ellen,,.

A brazil elnök a döntését a Gáza övezetben zajló izraeli népirtási törekvésekkel szembeni tiltakozással magyarázta. Valószínűleg megelégelték, hogy folyamatosan egy olyan nép ellen elkövetett bűncselekményekre kell emlékezni, mely 1948-óta ugyanúgy népirtást folytat.

Az izraeli külügyminisztérium már tiltakozott is a brazil kormány lépése miatt.

Hírdetés

Lula elnök néhány napja azzal is magára haragította a cionista rezsim politikusait, hogy a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) csatlakozott Dél-Afrika indítványához, mely vizsgálatot indítana az ún. ,,Izrael állam,, által elkövetett háborús bűncselekmények miatt. Az indítvány értelmében vádolták meg többek között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is.

A brazil lépés miatt természetesen az izraeli kormányon kívül nemzetközi zsidó szervezetek is feljajdultak és heves tiltakozásba kezdtek. Sok más szervezet között a Yad Vashem holocaust központ, valamint a World Jewish Congress (WJC) is beállt a jajgatók közé.

A brazil kormány, palesztin párti csoportok, valamint emberi jogi csoportok szerint azonban a cionista rezsim, illetve a sokat emlegetett ,,Holocaust központ,, (IHRA) azon dolgozik a nemzetközi színtéren, hogy az ,,antiszemitizmus,, elítélése mögé bújva leplezze a cionista állam által elkövetett háborús bűncselekményeket. Nem is beszélve az 1948 óta folyamatos népirtásról, melynek során lassan de biztosan meggyilkolják a lopott államuk eredeti lakosait.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Roya News)

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »