Püspöki szentmisében kaptak zarándokáldást azok a fiatalok, akik július 27-én este indultak a Székesfehérvári Egyházmegyéből a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra (JIT) Rómába. Spányi Antal megyéspüspök arra biztatta őket, hogy imádsággal tegyék készségessé szívüket Isten szeretetére, kegyelmi gazdagságára, növekedve hitben, reményben és szeretetben.
A Székesfehérvári Egyházmegye különböző plébániáiról érkező több mint kétszáz fiatal Szlama Ákos egyházmegyei ifjúsági referens vezetésével készült a szentévi találkozóra, hogy a remény zarándokaiként érkezzenek meg az Örök Városba.
Szlama Ákos a szentmise elején köszöntötte Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspököt, arra kérve a főpásztort, imádkozzon a fiatalokért, hogy töltse be őket a reménység Istene teljes örömmel és békével, és hogy lelkük vágya a zarándoklaton beteljesüljön.
A püspök a fiatalokhoz szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az apostolok lelkét mennyire megragadta, amikor látták Jézust imádkozni. Megértették, hogy nem e világi tapasztalatból ered, ahogy ő szól az Atyához.
A Székesfehérvári Egyházmegye hitvalló püspökéről, Prohászka Ottokárról is azt írták a szemtanúk, hogy akik látták imádkozni, az élmény felért számukra egy lelkigyakorlattal – mondta Spányi Antal.
Majd megosztotta személyes tapasztalatait Szent II. János Pál pápáról, akivel együtt imádkozhatott. „Egészen meghitt körülmények között láttam őt fohászkodni, és számomra ezek a kegyelem percei voltak.”
Az apostolok is, amikor megtapasztalták, hogyan imádkozik Jézus, összeszedték bátorságukat, és odaálltak elé: „Uram, taníts meg bennünket is imádkozni.” És Jézus megértette kívánságukat, és elkezdte őket tanítani.
„Amikor a Miatyánkot elmondjuk, akkor a legfontosabb, hogy egészen megnyíljunk az Isten felé, hogy megértsük, hogy amit kapunk, amink van és amire vágyakozunk is, az mind-mind az Isten ajándéka. Ő adja a mindennapi kenyeret, a bűneink bocsánatát. És
– hangsúlyozta Spányi Antal püspök.
Az embernek be kell fogadnia Istent az ő szeretetével, végtelen nagyságával, kegyelmi gazdagságával. Ennek feltétele, hogy átadjuk neki önmagunkat, megnyíljunk Isten felé – fogalmazott a főpásztor. – Rászorulunk kegyelmeire, mert
Az ő szeretetéből, jelenlétének megtapasztalásából.
„Magunkat nem tudjuk egészen teljesen átadni Istennek, mert meggátol minket saját önzésünk, gyengeségünk. De reménnyel kérhetjük ezt, és Isten beteljesíti bennünk akaratát.
Amikor elindultok erre a zarándokútra, a reménységet vigyétek magatokkal, hogy Isten kegyelméből növekedni fogtok a hitben, egymás szeretetében és annak a küldetésnek a befogadásában, amely mint keresztényekre – a keresztség és a bérmálás szentségétől kezdve – rátok hárul. És ebben a hitvalló keresztény életben találjátok meg békéteket és örömötöket” – zárta gondolatait a székesfehérvári megyéspüspök.
A szentmise végén Szlama Ákos atya megköszönte a főpásztornak, hogy támogatta a fiatalok zarándoklatát, és átadta a jubileumi szentév zarándoktarisznyáját, kérve a püspököt, hogy kísérje végig útjukat lélekben és imában.
Spányi Antal megáldotta a jelen lévő idősebb híveket is a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából; majd a fiatalok megkapták a zarándokáldást.
*
Az Evangelizáció Dikasztériumának közleménye szerint több százezer résztvevőt várnak a világ minden tájáról a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra Rómába, amelynek csúcspontja augusztus 2-án, szombaton a XIV. Leó pápa részvételével tartott virrasztás, illetve augusztus 3-án, vasárnap a Szentatya által celebrált szentmise lesz.
Szöveg: Berta Kata
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



