Zarándokfüzet és Adoremus különszám segíti a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőit

Zarándokfüzet és Adoremus különszám segíti a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőit

Már elérhető és letölthető a szentévi Jubileumi Ifjúsági Találkozóra (JIT) készített Zarándokfüzet, valamint a külön erre az eseményre összeállított Adoremus.

Ferenc pápa 2024-ben közzétette a Spes non confundit kezdetű bullát, meghirdetve ezzel a 2025-ös szentévet, amely 2024. december 24-én, a vatikáni Szent Péter-bazilika szentkapujának megnyitásával vette kezdetét.

A szentév során nagyon sok pár napos zarándoklatra kerül sor Rómában, de a kiemelt események közé tartozik a szent városban a szentévi Jubileumi Ifjúsági Találkozó (JIT) is,  július 28. – augusztus 3. között. Ferenc pápa 2024. Krisztus Király ünnepén, a 39. Ifjúsági Világnap alkalmából a világ fiataljaihoz intézett levelében hívta meg a fiatalokat erre a világméretű ifjúsági zarándoklatra és találkozóra.

Az előkészületek javában folynak; mostanra több mint 300 magyar fiatal gyűlt össze a Folignoi Egyházmegyében a július 24–28. között rendezett előtalálkozóra. A lelki hangolódás és közösségépítés jegyében zajló eseményen Fábry Kornél püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fiatalokért felelős testületének vezetője is részt vesz, erősítve a résztvevők hitét és elkötelezettségét. 

Július 13-án vasárnap reggel kerékpárral indult útnak negyven fiatal a Szent István-bazilika elől, akik július 26-án ugyancsak csatlakoztak a folignoi eseményhez. Másnap azonban már tovább is indultak Róma felé, hogy időben megérkezzenek a nagy találkozóra. (Róluk IDE kattintva bővebben is olvashatnak.)

Július 26-án az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, a Pécsi, a Váci és a Szombathelyi Egyházmegye 300 fiatalja a Porciuncula, valamint Szent Ferenc halálának helyszínének megtekintése után Assisibe látogatott, ahol a helyi ferences atyák fogadták őket.

A szentmisét a Leó testvér kápolnájában mutatták be.  A zarándokok felkeresték Szent Ferenc, Szent Klára és Boldog Carlo Acutis sírját, kérve közbenjárásukat. 27-én, vasárnap a helyi plébániákon vettek részt a délelőtti szentmisén, este pedig más országok fiataljaival ünnepeltek együtt Assisiben, az umbriai egyházmegyék vendégeiként. A folignoi Szent Pál-plébánián Fábry Kornél, esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke mutatott be szentmisét a helyi egyházközség hívei és a magyar vendégek részvételével.

Program:

A folignoi előtalálkozó programja ITT található, a római főtalálkozó programja a Zarándokfüzetben olvasható.

Hírdetés

Szállás:

A magyar csoportok legnagyobb része a Fiera Roma területén lesz elszállásolva:

A Zarándokfüzet ITT, az Adoremus különkiadás pedig IDE kattintva tölthető le.

Hasznos linkek:

– római honlap – fő tudnivalók a jubileumi szentévről, programokról: iubileum2025;

Julia – virtuális asszisztens: tájékoztatást nyújt többek között Rómában a közlekedési tudnivalókról, látványosságokról, éttermekről, nyitvatartásokról, programokról;

a római közlekedésről pedig ITT tájékozódhatnak olasz és angol nyelven.

Kapcsolat:

e-mail: [email protected]
telefon: +36 30/572-1831

Forrás és fotó: JIT 2025

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »