A demecseri egyházközség nyári táborának résztvevői a debreceni Püspöki Hivatalba látogattak, ahol Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel is találkoztak – számolt be július 25-én a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.
Harminchat gyermek és hat felnőtt kisérő volt a Püspöki Hivatal vendége, amikor Varga Lóránt demecseri plébános vezetésével az egyházközség napközis nyári táborának csúcspontjaként a résztvevők Debrecenbe látogattak. A gyermekeket Palánki Ferenc megyéspüspök és Németh István püspöki titkár személyesen fogadta, a rövid köszöntőt követően pedig a csapattal megismertették a Püspöki Hivatal fő helyiségeit. Ezután közös imára került sor a kápolnában, melynek végén a gyerekek köszönetük jeléül közös énekléssel búcsúztak a főpásztortól.
A hét során a napközis táborban számos programon, élményen vehettek részt a gyerekek, amelyek a szentévhez kapcsolódó tematikára épültek. Varga Lóránt elmondta, a nap folyamán ellátogattak még az Agóra Tudományos Élményközpontba is, a tábor zárásaként pedig közös fagyizás is várt rájuk.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


