Hiába volt több helyzete a komáromiaknak, a Trenčín lőtte a gólokat Elek Zoltán2025. 07. 26., szo – 19:42
A labdarúgó Niké Liga 1. fordulójában számos helyzetet kidolgozott a komáromi KFC, de a Trenčín lőtt több gólt Aranyosmaróton.
Új szezon, de valami nem változik. A KFC újra aranyosmaróti ideiglenes hazai pályáján kezdett, az ellenfél az AS Trenčín volt. A helyi műsorközlő a remek retro zenei válogatása közben elhangzott szlovák szövege szerint újra kupamérkőzésen érezhettük magunkat, mi azonban most is tudtuk, hogy a Niké Liga, vagyis a bajnokság 2025/2026-os idénye veszi kezdetét.
Radványi Miklós két új igazolásnak szavazott bizalmat a kezdőben. A jobbhátvéd a Szakolcáról igazolt Adam Krčík, a középcsatár pedig a Ružomberoktól kölcsönbe érkező Martin Boďa volt. A túloldalon ismerős edző ült a kispadon, Ricardo Moniz korábban a Ferencváros trénere is volt, de már Trencsénben is járt egyszer, ahonnan viharos körülmények között távozott. A holland szakember szokásához híven, 28 fok ide vagy oda, hosszú ujjú felsőben jelent meg a ViOn Arénában.
A hangulatról egy négyfős trencséni kemény mag és a lila-fehérek kb. két tucatnyi drukkerből álló szurkolótábora gondoskodott. A fő lelátó is szépen megtelt, de így is erősen foghíjas volt a lelátó. Pozitívum volt azonban, hogy az előző szezonhoz képest jobbnak tűnt a gyepszőnyeg, az oldalvonalaknál nem csak föld volt, hanem zöld gyep váltotta a kikopott füvet.
A vendégek Nsumoh lecsúszott beadásával veszélyeztettek először, amely a kapufára hullott a 4. percben. Yakubu próbálkozott legközelebb, de erős lövése fölé szállt. A 14. percen Dlubáč elsőre még védett, ám Nsumoh ismétlése Šimkoról a hálóba pattant, 0:1.
Gyorsan jött az egyenlítés, a 20. percben Rudzan tökéletesen tekert be egy szabadrúgást balról, Šimko pedig remekül érkezett az ötös előterében és a hálóba fejelt, 1:1.
Bár nem tehetett az első találatról, a védő azonnal javított statisztikáján.
A 28. percben Žák lepte meg a trencsénieket, hogy el lecsapott egy elveszettnek tűnt labdára és végül lőni is tudott, de Katič könnyen védett. Gossé volt a következő próbálkozás, de lapos lövése elkerülte a kaput.
A folytatásban Rudzan szabadrúgását jegyezhettük még fel, amely fölé ment, majd a 43. percben Tamás szép csel után lőtt 15 méterről, de Katič a kapufa mellől kitolta a labdát. Az utolsó percben újra az erdélyi szélső villant, beadását viszont Bayemi teljesen üresen a felső lécre fejelte. Két nagy helyzet maradt ki, de ez sem volt minden. A ráadásban Šmehyl életerős beadásába Boďa talán még belecsúsztatott, Katič pedig óriásit védett. Az ezt követő szögletnél már biztosan Boďa fejelt, de a kapus újra védett, így maradt a döntetlen a szünetre, pedig az utolsó percek alapján megérdemelte volna a vezetést Komárom.
A második félidő elején Šimko fejelt egy szöglet után második szándékból beadott labdát Katičba, majd Tamás lépett bele úgy egy felszabadításba, hogy az kis híján a kapuba hullott, de a Trenčín kapusa újra nagyot védett. Sorra jöttek a helyzetek egy szabadrúgás utáni lecsorgót Rudzan lőtt kapásból mellé. Nem sokkal később hárman is lőhettek volna a tizenhatoson belül a lilák részéről, végül Bayemi gyenge próbálkozása jutott el a kapuig, szöglet.
Moniz érezte, hogy csapata gyorsan a padlóra kerülhet, így kettőt cserélt.
Suleiman azonnal helyzetbe is került, de Krčík látványos becsúszással szerelte a tizenhatoson belül. Radványi is változatott Pastorek és Mashike érkezett Tamás és Boďa helyére.
Kiegyenlítettebbé vált a játék, a trencséniek folyamatosan próbálták a KFC védelme mögé belőni a labdákat, amikkel helyenként meg is gyűlt a baja Špiriakéknak.
A 75. percben kissé szétszakadt a pálya, ezt pedig a vendégek használták ki, egy balról érkező beadásra Sabljič robbant be és a hálóba lőtt, 1:2.
A hajrára Krčíket Ganbold váltotta, így Šmehyl lett a jobbhátvéd. Utóbbi beadása után Pastorek fejelhetett a 86. percben, de nem volt elég erő a kísérletében. Ožvoldaé volt a következő lövés, de Katič védeni tudott.
Az utolsó percben láthattuk az újonnan bevezetett szabályt, hogy a kapusoknál csak 8 másodpercig lehetett a labda. Katič időhúzását szöglettel büntette a játékvezető. Nem sokkal később Csóka lövését blokkolták a védők, majd elkezdődött a hatperces hosszabbítás.
Az eredmény már nem változott, a KFC-nek hiába volt több helyzete, nem tudták eldönteni a mérkőzést, így pont nélkül maradtak a szezonnyitón.
KFC Komárno–AS Trenčín 1:2 (1:1)
Játékvezető: Choreň, 452 néző
Gólszerzők: Šimko (20.), ill. Šimko (14., öngól)
Sárga lap: Hájovský, Nsumoh
KFC: Dlubáč–Krčík (83. Ganbold), Špiriak, Šimko, Rudzan–Ovolda, Žák–Šmehyl, Bayemi (76. Csóka B.), Tamás (65. Pastorek)–Boďa (65. Mashike)
TRENČÍN: Katič–Pávek (58. Skovajsa), Kranthove (68. Bagin), Bessile, Holúbek–Hájovský (76. Khan), Goss, Yakubu–Nsumoh, Sabljič, Sunday (58. Suleiman)
Niké Liga, 1. forduló
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


