Vívó-vb – Bronzérmes a magyar férfi tőrcsapat Mészáros Richárd2025. 07. 26., szo – 19:06
Nagyszerű győzelmekkel – köztük egy vereséggel – bronzérmet nyert a magyar férfi tőrcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
A legutóbb vb-második kínaiak, valamint a címvédő és olimpiai bajnok japánok elleni parádés siker után a világranglistán második amerikaiaktól kikapott a Szemes Gergő, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely összeállítású együttes, amely a harmadik helyért a franciákkal küzdött meg.
A Párizsban olimpiai bronzérmes, az idei Eb-n második helyezett ellenfél ezúttal összességében nem okozott gondot, de ez az addig látottak alapján már nem volt akkora meglepetés. A továbbra is remeklő Szemes 5–0-s kezdéssel adta meg az alaphangot, és a magyarok végig vezetve simán nyertek. Ehhez az is kellett, hogy ezúttal nem volt többtusos vereség, Tóth Gergely 6–5-re marad alul Maxime Pautyval szemben, később a helyére beállt Mihályi megnyerte asszóját, és a harmadik körre visszaállt Tóth is hozta a második sajátját. Dósa mindhárom párharcában győzött, így Szemes a záróasszóra 40–26-os vezetésnél ment fel a pástra. Kikapott ugyan 8–5-re Pautytól, de az utolsó ember feladata mindig az, hogy sikeresen lezárja az ütközetet, ez pedig maximálisan sikerült neki.
Szemes Gergő a vegyes zónában úgy fogalmazott, hogy izgult is, meg nem is.
„Láttam, hogy mindenkinek jól megy, mindenki jól érzi magát a páston, és amikor én is vívtam, a stressz elmúlt, viszont amikor néznem kellett és láttam, hogy közeledünk az éremhez, újra előjött az izgalom” – mondta, hozzátéve, hogy bár egyre közelebb kerültek a bronzérem megszerzéséhez, azt érezte, hogy senki nem akarja, meri elhinni.
A csapategységről úgy vélekedett, hogy nagyon mások mindannyian, de éppen ezért egészítik jól ki egymást.
„Meg az őszinteség. Itt elképesztő őszinteség van ebben a csapatban. Itt semmi sincs az ágy alá söpörve” – vette át a szót Dósa. Úgy folytatta, hogy ha valakinek valami gondja van a másikkal, vagy rosszul vív, azt azonnal megbeszélik.
„Senki nem haragszik a másikra, senki nem rosszindulatú a másikkal szemben. Ez egy nagyon őszinte, nagyon egyenes csapat, ez az alapja annak, hogy ez így tud működni” – vélekedett.
Az elmúlt évekre visszatekintve, felidézte Szemes első világkupaérmét, amikor úgy érezte, hogy már nem egyedül viszi a hátán a magyar férfi tőrvívást, és két emberre már lehet csapatot építeni.
„Utána szintről szintre léptünk, egyre több világkupa-nyolcunk volt, egyre közelebb kerültünk a négyhez, ebben a szezonban ötből három világkupán nyolcban voltunk” – sorolta, és azt meg sem említette, hogy tavaly már Eb-ezüstöt is sikerült nyerniük.
Az MTI kérdésére válaszolva ugyanakkor kitért arra, hogy a szintlépésekhez szerinte mi kellett.
„A juniorok, az U23-asok nagyon erősek. Lemegyünk egy edzésre, és ha nem figyelünk oda, kikapunk. Egymást verjük ide-oda, kell egy egészséges verseny otthon, hogy ki tudjuk nőni magunkat. Régen az volt, hogy lementünk edzésre, vívtunk egyet-egyet, nem kellett megerőltetnünk magunkat, úgysem kaptunk ki. Most, ha nem figyel az ember, a junioroktól kikapunk. Reméljük, hogy ez nem csak egy jó csapat a férfi tőrben, hanem ez egy erős férfi tőrvívás időszakának a kezdete.”
Mihályinak és Tóthnak is volt egy-egy gyengébb asszója korábbi összecsapásokon, ezért – amint azt elmondták – a bronzmérkőzésre úgy álltak fel, hogy „meg kell dögleni, vért kell izzadni, és megcsináljuk”.
Magyar férfi tőrözők ezt megelőzően legutóbb 1987-ben, Lausanne-ban nyertek világbajnokságon csapatban érmet, szintén bronzot, akkor Érsek Zsolt, Szekeres Pál, Szelei István, Busa István, Gátai Róbert összeállításban.
Tbilisziben most a magyar küldöttség második dobogós helyezését harcolták ki. Szerdán Szemes Gergő harmadik lett egyéniben.
férfi tőr, csapatverseny:
pénteken:
a 32 között:
Magyarország–Katar 45–22
szombaton:
a 16 között:
Magyarország–Kína 45–28
negyeddöntő:
Magyarország–Japán 45–44
Egyesült Államok–Hongkong 45–23
Olaszország–Lengyelország 45–36
Franciaország–Belgium 45–35
elődöntő:
Egyesült Államok–Magyarország 45–39
Olaszország–Franciaország 45–30
a 3. helyért:
Magyarország–Franciaország 45–34
Kapcsolódó cikkünk
Az elődöntőben vereséget szenvedett a magyar férfi tőrcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon, így utolsó pástra lépése alkalmával a bronzéremért küzdhet meg a franciákkal.
A legutóbb vb-második kínaiak, valamint a címvédő és olimpiai bajnok japánok elleni siker után a világranglistán második amerikaiak ellen csak a mérkőzés feléig vívott eredményesen a Szemes Gergő, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely összeállítású – a FIE-rangsorban 11. helyezett – együttes. Dósa 5–2-re verte Alexander Massialast, Szemes 5–1-re Gerek Meinhardtot, Tóth pedig 5–4-re Nick Itkint. A 15–7-ről induló második körben Dósa 5–4-re bizonyult jobbnak Meinhardtnál, Tóth viszont nehezen találta el Massialast, s az amerikai 11–5-ös eredménnyel hozta fel a csapatát. Szemes ezt követően javított a helyzeten, 5–2-re nyert Itkin ellen, de a Tóth helyére beállt Mihályi nem tudta tartani a lépést Meinhardttal. Bár az asszó eleje még rendben volt, egy idő után nem jöttek a tusok, miközben az amerikai utolérte őt, és 11–4-es részeredménnyel 30–24-ről 34–35-re alakította az állást. A fordítás önbizalmat adott társainak is, Itkin Dósa, Massialas pedig Szemes ellen nyert, így végül hat tussal győztek az amerikaiak, akik az olaszokkal vívják majd a döntőt.
A bronzéremért – közép-európai idő szerint 16 órától – a franciákkal mérkőznek a magyarok.
férfi tőr, csapatverseny:
pénteken:
a 32 között:
Magyarország–Katar 45–22
szombaton:
a 16 között:
Magyarország–Kína 45–28
negyeddöntő:
Magyarország–Japán 45–44
Egyesült Államok–Hongkong 45–23
Olaszország–Lengyelország 45–36
Franciaország–Belgium 45–35
elődöntő:
Egyesült Államok–Magyarország 45–39
Olaszország–Franciaország 45–30
Kapcsolódó cikkünk
A címvédő és olimpiai bajnok japánokat legyőzve elődöntőbe jutott a magyar férfi tőrcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
A kínaiak elleni váratlanul sima siker után folytatták remeklésüket a magyar férfi tőrözők. Azt követően, hogy egyéniben Szemes Gergő 52 év elteltével szerzett a szakágnak vb-érmet – egy bronzot –, és Dósa Dániel is a legjobb nyolc közé jutott, a csapatversenyben bravúrra bravúr következett.
Szemes ugyan 5–1-re kikapott, de utána Mihályi Andor ihletett állapotban 9–2-re verte Iimura Kazukit. Ezt követően Dósa is megnyerte asszóját, így az első kör után 15–10-re vezettek a magyarok. Mihályi 7–5-re mentette következő párharcát, majd Szemes 5–1-gyel javított saját teljesítményén, és Dósa is nyert, ismét szűken. A harmadik kör 30–22-ről indult. Mihályi helyére Tóth Gergely állt be, aki még növelni is tudta az előnyt a szintén csere Baba Sunszukével szemben – a legnagyobb különbség 34–24-nél volt –, utána viszont nehezen találta el ellenfelét, aki fokozatosan zárkózott fel. Sikerült eljutni 35-ig, de ekkor a japánok már 32 tusnál jártak. Aztán Dósa is megszenvedett Macujama Kjoszukével, 8–4-re kikapott, a kilencedik asszó előtt így már az ázsiaiak vezettek 40–39-re. Szemes azonban ismét remekelt, 44–44-re egyenlített, majd a rendkívül izgalmas ütközet végén, többszöri érvénytelen támadások után, pontot érően meg tudta szúrni ellenfelét. A magyar csapat tagjai és edzői szinte önkívületi állapotban ünnepelték a rég nem látott diadalt, és a magyar lelátó is örömmámorban úszott.
A fináléért a magyarok az amerikaiakkal mérkőznek közép-európai idő szerint 13 órától.
férfi tőr, csapatverseny:
pénteken:
a 32 között:
Magyarország–Katar 45–22
szombaton:
a 16 között:
Magyarország–Kína 45–28
negyeddöntő:
Magyarország–Japán 45–44
Egyesült Államok–Hongkong 45–23
Olaszország–Lengyelország 45–36
Franciaország–Belgium 45–35
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


