„Ha komolyan átgondoljuk a keresztséget, akkor megvilágítja emberségünk minden oldalát, legmélyebb reményeinket és vágyainkat.” „Hitünk csak akkor fog gyümölcsöt hozni, ha újra fel tudjuk fedezni ennek az egyszerű szertartásnak a szépségét” – írja Timothy Radcliffe OP Vesd bele magad! – Élet a keresztség és a bérmálás kegyelmében című könyvében, amely a Vigilia Kiadónál jelent meg magyarul.
Az alábbiakban – a Vigilia Facebook-bejegyzése nyomán – részletet közlünk Timothy Radcliffe Vesd bele magad! – Élet a keresztség és a bérmálás kegyelmében című könyvéből.
A keresztség hitünk nagy misztériuma, bár nem mindig látszik annak. Különböző okok miatt keresztelnek meg embereket: talán mert a megtérés alapvető élményében volt részük, vagy hogy átadják hitüket gyermekeiknek; de talán csak azért, mert elvárják tőlük, vagy hogy a nagyszülőknek örömet okozzanak, vagy a gyerekeiket keresztény iskolába járathassák, de akár csak ürügyként, hogy vendégeket hívjanak vagy új kalapot vásároljanak. A keresztség így jelentéktelen eseménynek látszhat, tulajdonképpen csak egy kis vizet loccsantunk valakinek a fejére, és elmormolunk néhány szót.
A keresztények mégis a lehető legnagyobb dolgokat állítják a keresztségről: részesedés Krisztus győzelmében a halál felett, életünk a feltámadt Krisztusban van elrejtve, Isten saját életében részesülünk. Amikor II. János Pál pápától megkérdezték, melyik volt élete legfontosabb napja, azt felelte: „A keresztségemé.” Ha Martin Luther King elcsüggedt, ezt mondogatta magának:
A kereszténységet hatalmas kihívások érik: közömbösség, erőszakos szekularizáció, a vallási fundamentalizmus növekedése, üldözés a világ számos helyén.
Hitünk csak akkor fog gyümölcsöt hozni, ha újra fel tudjuk fedezni ennek az egyszerű szertartásnak a szépségét. A keresztség az emberi élet legnagyobb drámáit érinti: a születést, a növekedést, a szerelmet, azt, hogy oda tudjuk adni magunkat másoknak, az értelem keresését, a felnőtté válást, hogy megtanuljuk elfogadni a szenvedést és a kudarcokat, végül pedig a halált. Ha komolyan átgondoljuk a keresztséget, akkor az megvilágítja emberségünk minden oldalát, legmélyebb reményeinket és vágyainkat.
A pogány Római Birodalom első keresztényei számára hatalmas döntés volt, amikor elhatározták, hogy kérik a keresztséget. Ez átalakította az önmagukról alkotott képüket, önazonosságukat. Legtöbbjüknek szakítania kellett családjával, elidegenedtek kortársaiktól és barátaiktól. A keresztség gyakran a halálukhoz vezetett. Ez a világ egyes részein ma is igaz, de manapság nyugaton, amikor a lelkipásztorok megkeresztelik a csecsemőket, inkább azon töprenghetnek, vajon megjelennek-e majd még egyszer a templomban temetésük napja előtt, amikor megint csak passzív résztvevőkként lesznek ott. Úgy látszik, sok ember számára a keresztség alig jelent valamit.
Talán azért van ez így, mert „igazi” kereszténynek, aki számít valamit, mintha csak a klérus tagjait tekintenék. Igazságtalan lenne, ha ezért csak a hataloméhes klerikusoknak tennénk szemrehányást, bár azóta léteznek ilyenek, amióta az apostolok azon kezdtek vitatkozni, ki a legnagyobb közöttük (vö. Mk 9,34). Azonban az, hogy nem tudjuk fölfogni a keresztség valódi értékét, ugyanennyire köszönhető a médiában uralkodó felfogásnak is. Eszerint egyházainkat inkább olyan civil szervezeteknek tartják, amelyek politikai és erkölcsi értékekért küzdenek, mintsem a végtelen és teljes élet közösségeinek. Ha azt gondoljuk, az egyházak azért vannak, hogy tanaikat reklámozzák vagy áterőszakolják napirendi pontjaikat, akkor természetes, hogy azok számítanak, akik hivatalban vannak, mint egy politikai pártban vagy az üzleti életben.
De a második századi Lyoni Szent Iréneusz híres mondása szerint
Ha hiszünk ebben, akkor mi lehet csodálatosabb, mint a keresztség által részesedni Isten életében?
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
