Katolikus egyetemi hallgatók jelentkezését várja augusztus 11-ig a pécsi Collegium Seraphicum a 2025/26-os tanévre.
De mitől is különbözik a többi bentlakásos intézménytől egy szakkollégium? Mit nyújthat a fiataloknak egy „sima” kollégiumon és az egyetemi képzésen felül? És hogyan működik együtt a Pécsi Tudományegyetemmel a „Szeráf” – ahogyan lakói hívják maguk között? Cikkünkben többek között ezekre a kérdésekre adunk választ.
Felsőoktatási körökben gyakran lehet találkozni a „szakkollégium” kifejezéssel, de nem sokan vannak tisztában vele, mit is jelent pontosan. Az egyetemi kollégiumokhoz hasonlóan sok hallgató választ ilyen intézményt otthonául tanulmányai idejére – a szakkollégiumok azonban a lakhatási lehetőségeknél többet szeretnének nyújtani. Ezek olyan oktatási vagy tehetséggondozói intézmények, amelyek célja, hogy meghatározott szellemiségben értelmiségi fiatalokat neveljenek, és támogassák őket szakmai fejlődésükben.
A Seraphicum elsősorban katolikus fiatalok közössége, akik közös munkával, tanulással és programokkal töltik egyetemi éveiket. Saját önkormányzattal rendelkeznek: a Diákbizottság az elnökből, az alelnökből és a munkacsoportok vezetőiből áll. Ők felelnek a Szeráf mindennapjainak – közösségi és lelki életének, lakóinak, épületének – megszervezéséért.
Az itt lakó egyetemisták saját szakterületükön kívül megismerkedhetnek egyéb tudományokkal is, többek között a heti rendszerességű FerencEsten, amely a Pécsi Tudományegyetem minden hallgatója számára nyitott. A közös programok és a kollégiumi lelkész segítségével pedig közelebb kerülhetnek a ferences lelkiséghez, életre szóló kapcsolatokat építhetnek egymással, és formálhatják a jövő társadalmát.
A kollégium olyan nappali tagozatos hallgatók jelentkezését várja a következő tanévre, akik elkötelezettek a saját szakmájukban való fejlődésre, nyitottak jobban megismerni a világot, a keresztény értékrendet magukénak vallják, és fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás.
További információk és a jelentkezés részletei elérhetők a honlapon.
A kollégium mindennapjaiba a Facebook-oldalukon is bepillantást nyerhetnek.
Forrás: Ferences Média
Fotó: Collegium Seraphicum Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


