Ma van a túlfogyasztás világnapja: az emberiség máris felélte a Föld éves erőforrásait Kacsinecz Krisztián2025. 07. 24., cs – 17:17
A mai nappal, július 24-gyel az emberiség felhasználta az összes olyan természeti erőforrást, amit a Föld egy év alatt képes megújítani. Ettől a naptól az év végéig „ökológiai hitelből” élünk. Ez a dátum évről évre korábbra tolódik, ami világosan mutatja, hogy globálisan túlfogyasztjuk a bolygó erőforrásait.
Tavaly augusztus 1-re esett ez a nap, tehát idén több mint egy héttel korábban értük el ezt a határt. A Global Footprint Network adatai szerint ez azt jelenti, hogy jelenleg az emberiség 1,8-szor nagyobb ökológiai lábnyomot hagy, mint amennyit a Föld képes visszapótolni.
A túlfogyasztás világnapja évről évre egyre hamarabb jön el, például 1970-ben csak december 23-ra esett, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint ma.
Riasztó, hogy az emberiség már az év körülbelül felénél több erőforrást fogyaszt el, mint amennyit a Föld képes egy év alatt megújítani. Sok ország már a globális dátum előtt is negatív egyenleget produkál. Sajnos ez igaz Szlovákiára is, ahol idén már május 10. óta ökológiai túlfogyasztásban élünk
– közölte Miroslava Plassmann, a WWF Szlovákia igazgatója. Magyarországon idén június 2-re esett a túlfogyasztás napja.
Mintha ignorálnánk a figyelmeztető jelzést az autónk műszerfalán
A természetvédők figyelmeztetnek: az ökológiai túlfogyasztás nem elvont fogalom, hanem nagyon is konkrét következményekkel jár. Hosszú távon az erdők, a termőföld és az édesvíz mennyiségének csökkenéséhez, a biológiai sokféleség elvesztéséhez és a klímaválság súlyosbodásához vezet. A WWF 2024-es,a bolygó állapotáról szóló jelentése szerint az elmúlt 50 évben a vadon élő állatok populációja 73%-kal csökkent.
„A fenntarthatatlan életmód következményei egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségekben, az aszályokkal és árvizekkel szembeni fokozott sebezhetőségben, az élelmezésbiztonság problémáiban és a környezeti károk kezelésének megnövekedett költségeiben nyilvánulnak meg.
Ennek figyelmen kívül hagyása olyan, mintha ignorálnánk a figyelmeztető jelzést az autónk műszerfalán – a probléma nem szűnik meg, csak súlyosbodik
– fűzte hozzá Plassmann.
Léteznek megoldások
Az ökológiai túlfogyasztás napját a Global Footprint Network nemzetközi szervezet számítja ki az úgynevezett ökológiai lábnyom és a Föld biológiai kapacitásának összehasonlításával. Ez a nap azt üzeni, hogy ha a Föld lehetőségeihez mérten szeretnénk élni, csökkentenünk kell energia-, nyersanyag-, föld- és víz-felhasználásunkat, valamint a kibocsátásainkat.
A jó hír az, hogy léteznek megoldások. Életmódunk, politikáink és gazdálkodásunk megváltoztatásával évről évre későbbre tolhatjuk a Föld túlfogyasztásának napját.
Kiemelten fontos az élelmiszerrendszer átalakítása – a környezetbarátabb mezőgazdaság támogatása, az intenzív állattenyésztéstől való függőség csökkentése, a helyi és fenntartható élelmiszerek támogatása, valamint táplálkozási szokásaink megváltoztatása. Elengedhetetlenek a változások az energetikában, közlekedésben és a várostervezésben is” – figyelmeztetnek a természetvédők.
Ugyanilyen fontos a természetes ökoszisztémák – erdők, folyók, vizes élőhelyek – védelme és helyreállítása is, hiszen ezek kulcsszerepet játszanak az éghajlat szabályozásában, a biodiverzitás megőrzésében és az időjárási szélsőségek elleni védelemben. A változáshoz azonban társadalmi szintű együttműködésre van szükség – az állami intézményektől a vállalatokon, a tudományon, a civil társadalmon át az egyénekig.
Az emberiség szénlábnyomának 50%-os csökkentése 93 nappal tolhatná ki az Ökológiai Túlfogyasztás Napját.
Az élelmiszer-pazarlás felére csökkentésével ez a nap 13 nappal tolódna ki.
Ha világszerte a húsfogyasztást felére csökkentenénk, és növényi alapú ételekkel helyettesítenénk, 17 nappal későbbre tolódna.
Ha 350 millió hektáron újratelepítenénk az erdőket, az 8 nap haladékot jelentene.
Ha az emberek által évente megtett autós kilométerek számát 50%-kal csökkentenénk, s ebből egyharmadot tömegközlekedés, a többit kerékpározás vagy gyaloglás váltaná ki, ez 13 nappal tolhatná ki az Ökológiai Túlfogyasztás Napját.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


