A zarándoklatok hagyománya a temesvári egyházmegyében többszáz éves múltra tekint vissza. 1723. július 4-én, a pünkösd utáni 7. vasárnapon a jezsuita elöljáró és adlátusa (helyettese) Rékásra utazott, hogy ünnepélyes körmenetben mutassák be és szenteljék fel az Szűzanya szobrát. Ettől kezdve a temesváriak minden évben körmenetben vonultak Rékásra. De vajon hogyan lett fekete a rékási Madonna?
A zarándoklatok hagyománya a temesvári egyházmegyében többszáz éves múltra tekint vissza, amit a szerzetesrendek vagy plébániák krónikái dokumentálnak. A jezsuita szerzetesek naplója is beszámol egy ilyen szokásról, amelyet Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök idéz az Erbe und Auftrag I.2a kötetében. „Rékás és az úgynevezett Fekete Madonna, a loretói Szűzanya másolata, az egyházmegye egyik legrégebbi zarándokhelye. A zarándoklat eredete a bosnyák ferences tartomány szerzeteseihez nyúlik vissza, akik a török idők alatt és után itt, Rékáson lelkipásztori szolgálatot végeztek. A zarándoklatnak semmi köze a legendához, ahogyan arról a temesvári jezsuiták naplói is beszámolnak. 1723. július 4-én, a pünkösd utáni 7. vasárnapon a jezsuita elöljáró és adlátusa (helyettese) Rékásra utazott, mert a mai napon ünnepélyes körmenetben mutatták be és szentelték fel az Szűzanya szobrát. Ebből az alkalomból rascianica et germanica/rácz és német prédikációt tartott Péter ferences atya és Kostka jezsuita atya. Este visszatértek Temesvárra.
Ettől kezdve a temesváriak minden évben körmenetben vonultak Rékásra. Reggel öt órakor a jezsuita elöljáró csendes misét celebrált a Szent György-templomban, a Szent György téren álló jezsuita templomban a zarándoklat megnyitójaként, majd gyalogosan kísérte a menetet a városon kívüli téglaégető kemencékig. Itt várta egy jármű, amelyet a városnak kellett biztosítania, hogy az atyát és ministránsait Rékásra – és este vissza Temesvárra – szállítsa. Rékás falu szélén az atya megvárta a körmenetet, amely gyalog tette meg az utat, és elkísérte a zarándokokat a plébániatemplomba. Itt ünnepélyes nagymise volt német és sokác prédikációval; délután – az ebédet a helyi plébános biztosította – 14 órakor énekelt vesperás (loretói litánia). Ezt követően hazatértek. Estére, fél nyolc körül az elöljáró atya Temesvár külterületén várta a körmenetet, és – a zenekar hangjaira – elkísérte a zarándokokat a Szent György-templomhoz, ahol a körmenet Te Deummal és szentségi áldással zárult.”
A rékási zarándoklatot később a cigányokhoz kapcsolták, akik a zarándoklat megszűnése után is folytatták ezt a hagyományt. Ennek egyik magyarázata lehet a jezsuita naplóban szereplő megjegyzés, miszerint az atya elkísérte a zarándokokat a téglaégető kemencékhez, és ott várta őket este. Abban az időben ezekben a kemencékben égették a vár építéséhez szükséges téglákat – valószínűleg többnyire a cigányok. Vajon már akkor csatlakoztak a körmenetekhez, idővel saját hagyományuknak tekintve azt, amikor a többi népcsoport már régen nem gyakorolta, vagy nem is tudott róla?
A legenda a temesrékási plébánia historia domusában (krónikájában) is olvasható, ahol több változatát is feljegyezték. A sokác (horvát) közösség a legenda egyik változatát így ismeri: ahol ma a római katolikus templom áll, abban az időben (1721 körül) egy kis erdőcske volt. A sokácok, akik akkoriban a Selistyében (a Bega bal partján, az Ármág közelében) laktak, halottaikat ebben a kis erdőcskében temették el. Itt fából egy kis imaházat állítottak fel. Ebben az erdőcskében egy hatalmas, vén, üreges tölgyfa állt, s ebben akadtak egy Mária-szoborra. Mint Istenfélő nép, az imaházba helyezték. Mikor 1738–39-ben a török háború kitört, s török csapatok a községet is végigpusztították, a Szűz Mária-szobrot a ferencrendi szerzetesek a korhadt fába rejtették. A fa az imaházzal együtt elégett. Az ellenség elől elmenekült lakosság visszatérése után a szinte szénné égett, korhadt fa maradványaiban megtalálta az elrejtett Szűz Mária-szobrocskát, amely sértetlen maradt. Annyi történt csupán, hogy fekete lett.
A háború elmúltával a sokácok Mária Teréziától pénzt kaptak, s Mária tiszteletére templomot emeltek. Ezt a németek más helyen – ott, ahol ma a román templom áll – akarták felépíteni, és egyelőre ide is helyezték a Fekete Máriát. Azonban másnap a lakosság legnagyobb megrökönyödésére a szobor innen eltűnt, s amikor a keresésére indultak, a régi helyén, a fában akadtak rá. Újra visszavitték, ismét eltűnt, úgyhogy a régi helyén hagyták, ahová is felépítették a kőtemplomot.
Jelenleg a Fekete Mária szobra a temesrékási templom egyik mellékoltárán áll. A templom az első világháború alatt, 1914–1918 között épült, és ahogyan Koleszár János plébános a historia domusban megjegyezte, „hogy milyen nehézségekkel a munkás- és anyaghiány miatt, az szinte leírhatatlan”. A templomot Augustin Pacha püspök, temesvári apostoli adminisztrátor szentelte fel 1927. június 24-én.
Forrás és fotó: Romkat.ro/Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
