Emelkedett a fertőző májgyulladásos megbetegedések száma

Emelkedett a fertőző májgyulladásos megbetegedések száma

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala (ÚVZ) a hepatitis A vírus okozta fertőző májgyulladásban, azaz sárgaságban szenvedők növekvő számára hívta fel a figyelmet. A múlt hét folyamán a hatvanat is meghaladta az újonnan diagnosztizált betegek száma, tájékoztatta a hivatal sajtóosztálya a TASR hírügynökséget.

A hepatitis A vírus legtöbbször tünetmentes vagy enyhe tünetekkel járó és kezelés nélkül is gyógyuló megbetegedést okoz, ugyanakkor igen fertőzőképes és könnyen elkapható kórokozó. Fertőzött étel-ital és szoros kontaktus útján terjed.

Az országos tiszti főorvos, Tatiana Červeňová felhívta figyelmet, hogy

Hírdetés

a hepatitis A gyorsan terjed, viszont a fertőzés pillanatától az első tünetek megjelenéséig akár 50 nap is eltelhet.

„Magunk és szeretteink védelme érdekében be kell tartani a megfelelő kézhigiéniát, szappannal és meleg vízzel alaposan tisztítsuk meg a kezünket. Az illemhely használata után, nyilvános helyekről való hazaérkezést követően, étkezés előtt, de napközben is, bármikor, ha úgy érezzük, hogy piszkos a kezünk, gondosan tisztítsuk meg” – mondta.

Arra is ügyelni kell, hogy az apró idénygyümölcsök, például a málna, szeder, vagy a ribizli árusításának időszakában a gyümölcsöket fogyasztás előtt alaposan mossuk le csapvízzel, mert a sárgaságot mosatlan gyümölcsök is terjeszthetik. „De óvatosnak kell lenni például a görögdinnye fogyasztásakor is –  le kell mosni a héját, mert a szeletelés és a manipuláció során baktériumok és vírusok kerülhetnek át a felszínéről az ehető részre” – jegyezte meg.

NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »