Orbán Viktor magyar miniszterelnököt fogadja szerdán Ilie Bolojan kormányfő

Informális találkozó keretében fogadja szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök magyar hivatali kollégáját, Orbán Viktort.

Ioana Dogioiu kormányszóvivő keddi tájékoztatása szerint a magyar miniszterelnök kezdeményezésére sorra kerülő megbeszélést a bukaresti Victoria-palotában tartják szerda este. Az egyeztetésen a két ország együttműködésével kapcsolatos témákat vitatják meg – tette hozzá a szóvivő.

A magyar és a román miniszterelnök találkozójáról Németh Zsolt, a budapesti Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is beszélt nemrég, jelezve, hogy a Tusványos ideje alatt sor kerülhet erre.

Hírdetés

Orbán Viktor egyébként a Krónikának nemrég adott interjúban úgy nyilatkozott: nem irigyli a frissen megalakult román kormányt, mert maga is látja, hogy nehéz örökséget vett át, különösen gazdasági értelemben. „Szükségük lesz minden tudásukra, hogy a román emberek a legkisebb sérülésekkel tudják megúszni ennek a gazdasági helyzetnek a kezelését. Szurkolok nekik, hogy sikerüljön” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor a lapunknak adott videóinterjúban elmondta azt is, hogy szeretne minél hamarabb és hosszabban beszélni Nicușor Dannal, Románia májusban megválasztott államfőjével, mert szerinte akárhogyan is alakulnak a kétoldalú kapcsolatok, Magyarországnak és Romániának vannak közös ügyei az Európai Unióban. „És a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik. Gazdasági kérdésekben, katonai, háború-béke kérdésében is, és szeretném tisztábban látni, hol áll a román államelnök ezekben a kérdésekben” – jelentette ki a Krónikának a miniszterelnök.

Forrás: Krónika

Borítókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher

The post Orbán Viktor magyar miniszterelnököt fogadja szerdán Ilie Bolojan kormányfő appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »