A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban július 20-án Kovács Gergely gyulafehérvári érsek áldozópappá szentelte Simon Sándor diakónust.
A rendkívüli eseményt – ez az első papszentelés a templomban – a kertből óriási kivetítőn is követhették mindazok, akik nem fértek be a templomba, a Mária Rádió pedig élőben közvetítette.
A templom előtt az Oltáriszentséget és a Szentlelket jelképező, galambot ábrázoló virágszőnyeg várta az ünneplőket.
A főegyházmegyében hagyomány, hogy a papszentelések általában Gyulafehérváron, a székesegyházban történnek Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén – mondta el a szentmise elején az érsek –, ám a szentévben ebben az időpontban a kispapok és elöljáróik részt vettek a szeminaristák római jubileumi zarándoklatán, ezért döntött úgy, hogy mind a négy diakónust júliusban, a saját származási egyházközségében szenteli pappá.
A szertartás elején bemutatták a jelöltet a szentelő főpásztornak, majd az érsek homíliában buzdította őt és a jelenlévőket. „Megtaláltam, akit szeret a lelkem” – idézte a szentelendő Énekek énekéből választott papi jelmondatát. Ez nemcsak a Szentírásnak a költői szépsége, hanem egy életúttá vált hivatásnak az összegzése is. „E szavak az olvasmányban a menyasszony hangján szólalnak meg, de ma Sándor testvérünk lelki örömujjongásaként, örömkiáltásaként halljuk őket. E pár szóban benne van a keresés éjszakája, benne van a papi hivatásnak a csendes érlelődése, és végül a bizonyosságnak a boldog megtalálása. Akit a Lélek szeret, az nem más, mint Jézus Krisztus, akinek a szolgálatára Sándor az életét állítja, adja, ajándékozza.”
A felolvasott evangéliumi szakasznak is a szeretet állt a középpontjában. „Sok talentumod van, értékes vagy, de mégsem a saját képességeid azok, amelyekre építeni fogsz. A siker, a gyümölcs Jézus hívásának köszönhető. Az ő irgalmának, az ő kegyelmének, az ő szeretetének – mutatott rá a főpásztor. – Lehet, hogy életednek egy-egy éjszakájában már megtapasztaltad a tanítványok ürességét, hogy »itt állok üres kézzel«. Ma Jézus téged is hív, kéri, hogy ülj mellé a tűzhöz, és meghív, arra, hogy ne saját magadban, ne a képességeidben, hanem őbenne reménykedj. És
És a csodás halfogás után Jázus izzó parázzsal, sült hallal, kész étellel várja az apostolokat. De mégis kéri, hogy ők is hozzanak a saját fogásukból halat.
Kovács Gergely érsek a homíliában figyelmeztetett: a papság nem egy egyházi beosztás, nem a feladatok sorozata, halmaza; mindig rohanni kell, hogy ezekkel valamiképpen naprakészek legyen.
A pap élete akkor lesz termékeny, ha vállalja ezt a fajta kifeszítettséget, odaszegezettséget, amely néha nehéz, de az biztos, hogy mindig Krisztushoz köt.
Simon Sándor letette ünnepélyes ígéreteit, kinyilvánította szándékát, hogy a papi szolgálattal járó kötelezettségeket, valamint az Istennek adott és szentelt életet vállalja és akarja. Végül a főpásztor elé járult, és engedelmességet fogadott neki és utódainak.
Amíg a jelenlévők letérdelve imádkoztak, kérve az összes szentek közbenjárását, a szentelendő a földre borult, ezzel is kifejezve, hogy tudatában van annak, hogy erejét meghaladó szolgálatra hívja meg őt az Isten, és hogy teljesen átadja magát Istennek.
A papszentelés szertartásának leglényegesebb része következett: a kézrátétel és a felszentelő ima.
A már felszentelt papot Ilyés Zsolt, a Szent József-templom plébánosa segítette beöltözni a liturgikus öltözetbe. Utána két szimbolikus gesztus következett: a főpásztor megkente a felszentelt mindkét tenyerét krizmával. E fölkenés megerősíti, hogy a felszentelt kegyelmet és küldetést kap arra, hogy a rábízottakat megszentelje. A második szimbolikus gesztus a kenyér és a bor átadása, ami a szentmise bemutatására szóló egyértelmű felhívás és megbízatás.
Végül a papszentelés szertartásának utolsó mozzanataként az érsek és a jelenlevő papok békecsókot váltottak az újonnan felszentelttel, amellyel köszöntötték és befogadták őt papi közösségükbe.
Az ünnepi szentmise végén a főpásztor hálát adott a Jóistennek, hogy eggyel növekedett a főegyházmegye papjainak száma, megköszönte újmisés paptestvérének, hogy Isten hívó szavára igent mondott. Aztán köszönetet mondott a szűk és tág családi körnek, kiemelten a szülőknek, akik a legkisebb gyereküket az öt közül visszaajándékozták Istennek, majd rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik a hivatás csíráját ápolták benne, a gyulafehérvári elöljáróknak és tanároknak, mindenkinek, akik tanították és bármilyen módon támogatták.
A főpásztor végül arra bátorította Simon Sándort, aki folytatja római tanulmányait, hogy tartsa szem előtt a jó pásztor példáját, aki azért jött, hogy ne neki szolgáljanak, hanem ő szolgáljon másoknak.
A bővebb beszámoló ITT olvasható.
Szöveg: Józsa Zsuzsanna
Fotó: Albert Levente; Józsa Zsuzsanna
Forrás: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
