Szeptember 19–21. között Vác és a Váci Egyházmegye lesz a házigazdája a Katolikus Társadalmi Napoknak, azaz a KATTÁRS-nak. A családok és közösségek háromnapos fesztiváljára nem csupán Vácról és környékéről, de közelebbről és távolabbról is várják a keresztényeket és érdeklődőket, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. A rendezvény középpontjában ezúttal a család és a teremtésvédelem áll.
A 2025-ös KATTÁRS fővédnöke Áder János volt köztársasági elnök, védnöke Marton Zsolt, váci megyéspüspök, az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke.
Innováció, kreativitás, remény
A KATTÁRS egy olyan fesztivál, amelyben megmutatjuk, hogy a Katolikus Egyház milyen módon van jelen a családok életében, a társadalomban, milyen válaszokat ad az aktuális társadalmi jelenségekre. Idén elsősorban a teremtés védelme és a mesterséges intelligencia jelentette kihívások lesznek fókuszban. Mindezt interaktív módon, élményeken és találkozásokon keresztül, a fenti hívószavak mentén.
A Családok és közösségek fesztiválja a szépségre és közösségre építve számos érdekes, színes programmal várja a rendezvényre látogatókat: előadások, tanúságtételek, interaktív bemutatók, koncertek, családi játékok, színházi előadás, kitelepülések, jótékonysági futás.
A Családok és közösségek fesztiválját szeptember 19-én konferencia vezeti fel, amelynek címe: 10 éves a Laudato si’ című pápai enciklika.
Szeptember 20-án szentévi egyházmegyei zarándoknapra várják a Váci Egyházmegye híveit, akik a Nagyboldogasszony-székesegyházban ünnepi szentmisén vesznek részt.
A programok olyan különleges tereket népesítenek majd be, mint a püspöki palota kertje vagy váci székesegyház előtti Konstantin tér.
A fesztivál minden programja ingyenesen látogatható, de egyes elemei regisztrációkötelesek lesznek.
Kiemelt fellépők, előadások, programok:
– Pál Feri atya előadása: Én, mi, mindenki – az önmegvalósítás lehetősége
– Gájer László atya előadása: Keresztényként egy nem keresztény világban?
– Vecsei H. Miklós és Ávéd János: Visky András életregényének zenés, felolvasószínházi előadása
– Eucharist zenekar dicsőítő koncertje
– Misztrál együttes koncertje
– StEFREM koncert
– Kolompos együttes koncertje
– Pueri Cantores – katolikus ifjúsági kórusok bemutatkozása közös énekléssel
– Almásy László Attila orgonaművész és a Corpus Harsona Kvartett koncertje
Kiket várnak a fesztiválra?
A váci és Vác környéki lakosokat, családokat Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megyékből vagy akár messzebbről.
A Váci Egyházmegye híveit, családjait, közösségeit, oktatási intézményeit, pedagógusait, hitoktatóit, lelkipásztorait.
A Vácra látogató nyitott, jószándékú érdeklődőket felekezeti hovatartozásra vagy világnézetre való tekintet nélkül.
A Katolikus Társadalmi Napok, a KATTÁRS a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate (Szeretet az Igazságban) bizottságának kezdeményezésére jött létre 2013-ban, az esemény házigazdája évről évre más és más egyházmegye.
A programok részletesen ITT , illetve ITT érhetőek el; a szervezőkkel készített interjúnk pedig IDE kattintva olvasható.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


