Kapu Tibor számára ezért volt nehéz a visszatérés

Kapu Tibor számára ezért volt nehéz a visszatérés

A magyar űrhajós egy interjúban elárulta, hogy a visszaérkezést megnehezíti, hogy amikor megérkezik az ember a Földre, minden porcikája nehéz a bolygónk gravitációjától.

A visszaérkezés után kell 10-20 perc, míg az ember felfogja, mi történt. A 20 napos küldetés annyira intenzív, annyira sok munkaóra, amit gyakorlatilag végigpörög az ember.

Annyira sok az adrenalin a teljes küldetés alatt, hogy megnyugvás csak a visszaérkezés utáni percekben jön csak meg – mondta el Kapu Tibor a Mandinernek adott interjújában, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

A magyar űrhajós azonban azt is elárulta, hogy a visszaérkezést megnehezíti, hogy amikor megérkezik az ember a Földre, minden porcikája nehéz a bolygónk gravitációjától.

Hírdetés

A második magyar űrhajós azt is elmondta, még több, mint 3 hétig lesz Houstonban, mivel a megérkezés után megkezdte a kéthetes rehabilitációs időszakot, majd egy újabb kéthetes időszakban megosztják a tapasztalataikat az Axiom Space-el, a NASA-val és a SpaceX-el. Így augusztus közepén térhet vissza Magyarországra.

Kapu Tibornak minden kísérletet sikerült megcsinálnia az űrben. Mindez az űrhajós szerint azért volt így, mivel a Hunor űrprogrammal nagyon jó kontingenst hoztak össze, elmondása szerint pedig ő egy nagyon apró darabkája az egésznek. Megfogalmazása szerint ő csak odament és végrehajtotta a feladatokat, amelyekre eddig készült.

A lényeg azonban nem a kísérletek száma, hanem az, hogy a kísérletek elképesztő tudományos értékkel bírnak – hangsúlyozta Kapu Tibor.

Fentről csak a határtalan látszik

Sokszor elhangzik, hogy odafentről nincsenek határok – emelte ki az űrhajós. Mindez átvitt és szó szerinti értelemben értelmezhető, de a szó szerinti értelemmel kapcsolatban elmondta: mi, magyarok szerencsések vagyunk, mivel hazánkat a Kárpátok körülhatárolják így nagyon jól kivehető, hogy hol van és a Balaton is nagyon szépen látszik. Más országokat azonban már nehezebb így látni – tette hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »