Az SaS Kolíkovát jelöli az SIS-t ellenőrző bizottság élére Mészáros Richárd2025. 07. 18., p – 12:20
Továbbra is Mária Kolíková az SaS jelöltje a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság elnöki posztjára – közölte az ellenzéki SaS, arra reagálva, hogy a kormánypártok támogatni fogják az ellenzéki pártok parlamenti bizottságok elnöki posztjaira tett jelöléseit, de csak olyan jelöltekét, akiket korábban nem hívtak vissza ezekről a posztokról.
„Nem vagyunk naivak, hogy elfogadjuk a koalíciónak ezt a politikai játékát. A kormánypártok abszurd és kitalált indokokkal leváltották Kolíkovát, először nyilvánosan hazudoztak róla, majd az eddigi demokratikus szokásjogokat felrúgva eltávolították” – közölte az SaS.
A párt szerint félő, hogy bármilyen ellenzéki jelöltet így akarnak majd „káderezni” a jövőben. „Csak mert megtehetik. Emellett lehetőséget kapna a koalíció, hogy a fontos témákat mellőzve ilyen kitalált konfliktusokkal és leváltásokkal foglalkozzon” – tette hozzá a párt.
Az SaS emellett bocsánatkérést vár Samuel Migaľ (független) beruházási, régiófejlesztési és informatizációs minisztertől, mert még képviselőként főszerepet játszott Kolíková eltávolításában a bizottság éléről. „Olyan manipulatív és hazug módszereket alkalmazott, amelyeket később ő is bírált, amikor a kormánykoalíció ellene fordította azokat” – mutatott rá a párt.
A kormánypárti többség még tavaly júniusban váltotta le Michal Šipošt (Slovensko, Za ľudí, KÚ) a közigazgatási és régiófejlesztési bizottság éléről, illetve Kolíkovát az SIS-t ellenőrző bizottság elnöki posztjáról.
Richard Raši (Hlas) házelnök kijelentette, a kormánypártok támogatni fogják az ellenzéki pártok parlamenti bizottságok elnöki posztjaira tett jelöléseit, de csak olyan jelöltekét, akiket korábban nem hívtak vissza ezekről a posztokról.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


