Fennáll a veszélye, hogy szeptembertől 200 roma gyermek nem tud iskolába járni Károly Zsolt2025. 07. 18., p – 09:10 Rihnó |
Több mint 200 roma gyermek maradhat szeptembertől általános iskola nélkül gölnicbányai járásbeli Rihnón. Erre a kétszintű tanítási rend megszüntetésével összefüggésben hívta fel a figyelmet id. Peter Pollák, a roma közösségekért felelős kormánybiztos korábbi megbízottja. A SSzlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériuma szerint az önkormányzat elutasította a korábbi ajánlatokat. Peter Biroš polgármester emlékeztetett, hogy az iskola fenntartója az állam, véleménye szerint a felajánlott megoldások nem voltak kivitelezhetők.
Pollák szerint ez az állam kudarcát jelenti, és fennáll a veszélye, hogy a rihnói gyerekek kikerülnek az oktatási rendszerből.
„Szeptemberben problémája lesz 200 roma gyermeknek a helyi telepről, mert nem lesz hova iskolába menniük”
– állítja. A Slovensko mozgalom ezzel kapcsolatban a kormány romaügyi megbízottjának, Alexander Daškónak a tétlenségéről és diszkriminációról is beszél.
„A kormány romaügyi megbízottjának hivatala folyamatosan kommunikál a községek vezetőivel és az oktatási minisztériummal, és igyekszik segítséget nyújtani a reális megoldások megtalálásában”
– reagált állásfoglalásában a hivatal. Eszerint Daško kérte az illetékeseket, hogy legalább ideiglenes megoldást találjanak, például a váltott oktatásra vonatkozó kivétel meghosszabbításával, hogy a rihnói gyermekek szeptembertől tanulhassanak, egészen addig, amíg az új iskola meg nem épül és el nem kezd működni.
Szeptember 1-jétől tilos lesz a váltott (kétműszakos) oktatás. Csak azok a községek kapnak kivételt, amelyek aktívan dolgoznak új kapacitások létrehozásán.
„Rihnó eddig nem tudott benyújtani sem iskolai építési tervet, sem más megoldást a kétműszakos működés felszámolására”
– közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy az önkormányzat elutasította az Újjáépítési és Ellenállóképességi Tervből finanszírozott új iskola építésére vonatkozó ajánlatot is, amelyhez nem kellett volna önrészt biztosítani.
A tárca álláspontja szerint a tanulók oktatását és más településeken való elhelyezését, valamint szállítását az önkormányzatnak kell biztosítania, ha a helyi iskola nem rendelkezik elegendő kapacitással. Hozzátették azt is, hogy továbbra is készek támogatni az önkormányzatot, de nem vehetik át annak oktatási kötelezettségeit.
Rihnó polgármestere a TASR-nek elmondta, hogy az állam által kijelölt telek nem alkalmas ekkora iskola építésére.
„Az adott területen nem lehetne felépíteni egy ilyen nagy iskolát, 1500 diákról van szó”
– mondta. Véleménye szerint az iskolát nem is tudnák felépíteni az adott finanszírozási keretek között, és a projekt kidolgozására sincs pénze a községnek.
„Az iskola fenntartója az állam. Ő szüntette meg a kétműszakos oktatást, majd rájött, hogy nincs elég kapacitása. Az, hogy nem kaptunk kivételt, nem a mi hibánk. Mi teljes mértékben együttműködünk, és meg akarjuk oldani a problémát. Másik telket javasoltunk, amit a földalappal egyeztetünk, és dolgozunk a területrendezési terv módosításán is. Diákjaink megérdemelnek egy teljes szervezettségű, minőségi iskolát”
– hangsúlyozta Biroš.
Az oktatási minisztérium szerint a kétműszakos tanítás negatív hatással van a tanulókra és az oktatás minőségére, és korábban eszközként szolgált a hátrányos helyzetű, marginalizált roma közösségek tanulóinak szegregálására.
(TASR)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


